Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)

„AZ IDŐ ROSTÁJÁBAN" - Apró Antal, az országgyűlés elnöke az Espersit-házról - Dr. Bálint Sándor nyilatkozata az Espersit-ház átadásakor - Péter László: A Músa áldja ezt a' szép lakot. Irodalmi emlékház Makón

ben épült, jómódú gazda, Szabó Sándor pénzéből, de ő hamarosan tönkrement, s 1904-ben eladta a szintén nagygazda Bíró Ferencnek. Ezt bérelte ki 1912-ben a fiatal ügyvéd, Espersit János, a magyar vidéki értelmiség ritka kiválóságú példánya: haladó közéleti szereplő, irodalom- és művészetbarát, festők és költők barátja és támogatója. Háza hamarosan nemcsak a város, hanem a vidék legnevezetesebb művészi központjává lett. Barátainak, Tornyai Jánosnak és Endre Bélának kiállításokat rendez Makón; műveikből maga is vesz; szobái lassan megtelnek képekkel. 1925-től három éven át megteremti Rudnay Gyula tanítványai számára a makói művésztelepet; nála vendégeskedik Vén Emil; az ő képein kívül Barcsay Jenő, Istokovics Kálmán és mások alkotásai is fölkerültek a falakra. 1913. április 14-én a debreceni trónfosztás évfordulóján, ebben a lakásban tartotta közgyűlését az Országos Köztársasági Párt. Nagy György terjesztette elő a párt programját. Alig kezdték meg a vitát rendőrök törtek rájuk. Dulakodás kezdődött az elkobzott iratokért szurony tépte meg Nagy György mellén a ruhát, s megsebezte Purjesz Mór újságírót. Többeket letartóztattak. Utána a pártot betiltották, a köztársasági eszme hirdetőit is üldözték. Nagy Györgyöt, Espersitet, Könyves-Kolonics Józsefet, Bittó Gyulát s még másokat fogházra ítélték. Erre célzott Ady Csillagos, vén csatalovak című versében, a Nyugat június 1-i számában amikor „hősi bajnoknak" nevezte Makót. Ugyanennek az évnek az őszén új tanár került a makói főgimnáziumba. A messzi végekről, Szakolcáról került a honi tájakra Juhász Gyula, a költő. Hamarosan meleg barátság szövődött közötte és Espersit között. Kapcsolatuk legbensőbb tartalmáról a forradalmas napokban, 1918. november első napjaiban a Késő szüret című verseskötetébe írott ajánlásként Espersit Jánosnak szóló vallomásos versében árul el legtöbbet a költő: Egy rab dalai mind, ezek a versek, Ki börtönéből a jövőbe zengett. Börtöne volt a régi, rút világ, Innen röpíti vágyai nyilát. Körötte bús rabtársai topogtak Szűk udvarán a szürkülő napoknak. De néha jött, mint távoli ígéret, Valaki, aki bátran messzenézett. Valaki, aki a lelkembe látott, És látta ott az igazabb világot. Ilyen voltál, te János. Ma neked Zengem az első szabad éneket. (Az első szabad ének) 1922. áprilisában is Espersit vendége volt a szülővárosába, Szegedre immár végképp hazatérő költő. Ekkor ismertette őt meg házigazdája egy fiatal diákkal és verseivel. József Attila volt ez, hatodik gizmnáziumi tanuló, 17 éves. Néhány tanára ismerte föl tehetségét, vitte el a Makói Reggeli Újság főszerkesztőjéhez. Espersithez, 57