Tóth Ferenc: A makói városi parasztház telke. A Makói Múzeum Füzetei 15. (Makó, 1974)

18 Tóth Ferenc Makón nagyon elterjedtek a magas kerítések. Azt mondogatták: ,,ne bámészkodjanak be, ne lássanak az embör szájába." Sokan kifelé a rangot, a jólétet, a megelőzöttséget mutatták, valójában fogukhoz verték a garast és nagyon igénytelenül éltek, tehát volt mit takargatniuk. A fontos általában az volt, hány holdat tudtak a régihez ragasztani. így vált a kerítés a makói ember zártságának, individualizmusának kifejezőjévé. A kapitalista árutermelés révén lett általánossá ,,az én házam, az én váram" elve. Van, aki a telek minden oldalát magas betonkerítéssel vette körül, és ezen itt nem ütközik meg senki. Ez magyarázza, hogy Makón az utcafronton sohasem fordul elő léckerítés. (Előkertes házaknál is úgy alkalmazzák, hogy a folyosó meghosszabbított belső vonalát bedeszkázzák, így a portára belátni nem lehet. A léckerítést a telek belső tagolására használják: a kert, a felső- és alsó udvar elkülönítésére.) Az új előkertes lakóházak (pl. gerizdesi lakótelep) áttört rácsozató kerítései és kapui már szakítottak a korábbi hagyománnyal, befolyásoló tényezőként jelentkeznek a tervezői előírások is. A kerítésoszlopokat és a kapufélfákat hatalmas rönkökből készítették. Nagy faragóbárddal szögletesre formálták és meggyalulták. Az oszlopokat tuskóval együtt ásták le, hogy erősebben álljanak. Magasságuk kerítéstípusonként változott. A fektetett kerítés oszlopa a felső deszka magasságáig ért, a fölé helyezett kalap egyaránt lezárta az oszlopot és a kerítést. A mintás kerítés oszlopai kisebbek, az ún. babafejes kapufélfák (11. kép) 30 — 40 cm-rel magasabbak a kerítésnél. KOVÁCS Gyula mérnök megállapítása szerint fejdíszei „sok esetben azonosak a református temetők fejfáival."

2

5 A kirajzolt díszt előbb kanyarítófűrésszel vágták ki, majd kétkézvonóval kitisztították. A könynyebb kivitelezésű deszkacsipkés oszlopfőt különböző nagyságú deszkadarabokból állították össze. Alkalmaztak esztergályosnál készült oszlopfejdíszítést is. Az oszlopok földbe kerülő végét konzerválási célból megégették. Ha a föld felszínénél elrothadt, segédvagy gyámoszloppal megerősítették. A kőkerítésekhez vaskos kalappal bezárt téglapilléreket raktak (12. kép). Az utcáról közvetlenül az épület mellett nyílik a kiskapu. Eredetileg ácsolt kivitelű (13, 14. kép), csak újabban hódítanak az asztalos készítmények. Gyakran előfordul (utcarendezés vagy az utcára nem derékszögű telekhatár esetén), hogy a ház főhomlokzata beljebb került az utcafronttól. Ilyen helyeken az eresz folytatásaként a járda vonalában felállított kiskapu nyeregtetőt kap és szárazbejárásúvá válik. (15. kép.) Amikor a XIX. század végén a ház előtti repülőereszt felváltotta a gang, ezt követően a nagykapu mellé egyre többen készítettek egy alsó kaput is. A legrégibb formájú nagykapu az egybenyíló fektetőit típusú volt. Előbb házilag készítették három darab colos deszkából, a két végén függőleges riglifákkal. Karikába forgott, ugyanis egyik oldalon alul és fölül abronccsal erősítették a kapufélfához. Alá követ tettek, hogy használat közben ne marjon bele a földbe. A falkerítés és a házilagosan előállított fektetött kerítés nagy kaputípusa. Ha mesterember készítette, egyik végére kaputengő került, ami alul pörsöjhen, fölül nyakvasban forgott. A kapu deszkáit feszpántokkal erősítették. A falcolt deszkázató fektetött kerítésnél jelent meg a közepén nyíló függőleges deszkázató egyenes vagy ívelt záródású nagykapu. Az utóbbi változatot bógnis kapunak hívták. A függőleges deszkák és hézagtakaró lécek a kalapig futottak, semmiféle dísz nem ékesítette. (16. kép) A mintás kerítés szintén bógnis kaput kapott, de az előbb említettnél sokkal díszesebbet. Felső szegmentes részébe állatornamentika került: szalamandra, hal, nyúl, gúnár stb. A sárkányos kapu elnevezés KOVÁCS Gyula mérnöktől származik,

2

6 melyet CSÁSZTVAI István is átvesz és megkísérli eredetét is kutatni. A népmesék és népmondák „sárkányalakjai kincseket őriznek odújukban, várukban; aranyat, pénzt vagy éppen leányt, kinek hozománya egy egész birodalom." A lúd „éppúgy az éberséget jelképező, védelmező állat, mint a sárkány", „a hal is a bőséget és a szaporaságot kifejező állatok körébe tartozik. A hal pikkelyei a tallérokat szimbolizálják".

2

7 Magunk részéről BÁLINT Sándor megállapítását fogadjuk el: „Nagykapuk, utcaajtók szemöldökén még napjainkban is számos olyan fadíszítményt lehet látni, amely a stilizált szalamandra csökevényeit, vagyis a tűztől oltalmazó állatszimbólum maradványát mutatja."

2

8 A szóban forgó ornamentikát a nép cifraságnak, az ácsmesterek kivétel nélkül halas mintának 2

5 KOVÁCS 1929, 27. 2

6 KOVÁCS 1929. 26, 41-42. kép. 2

7 CSÁSZTVAI 1960, 119. 2

8 BÁLINT 1968, 119. Ethnographia LXXXV (1974)