Vágvölgyi András – Gábor Kálmán: A kisvárosi fejlődés sajátos útja. Adalékok Makó demográfiai helyzetéhez. A Makói Múzeum Füzetei 12. (Makó, 1974)

A hagyma szerepe a város társadalomfejlődésében

Makó abban is éltéi a hagyományos mezővárosoktól, hogy autonómiája nagyobb azokénál, a nagybirtok nem jellemző. Ez pedig a város paraszttársadalmának nagyobb önállóságot, nagyobb szerepet biztosít a várost érintő döntésekben. Mindez összekapcsolódik a piacra orientált termelés által megkövetelt nyitottsággal, a világra való érzékenyebb íeagálással, ami a makói életformát is individualizáltabbá és urbánusabbá teszi. Demográfiai értelemben a „nyitottság" egyértelműen negatív jellegű. Erdei Ferenc írja, ,,hogy aki csak teheti, menekül parasztállapotából, új célok és helyzetek felé. Az egyik, akinek földje van, egyszerűen és simán használja gazdasági lehetőségét, a másik otthagyja a földművelői mesterséget és lesz városi kispolgár, vagy proletár, a harmadik igyekszik nem paraszthoz menni férjhez és akinek semmi más útja nincs és gyermeke számára nincs kilátás, az menekül a semmibe, lesz egyke vagy teljes terméketlenség... Az élveszületések statisztikájában Makó, a vármegye községei közt utolsóelőtti helyen áll."

7 A város sajátos termelési kultúrája — mint ahogy ezt az előzőekben már hangsúlyoztuk — megkövetelte a piaci háttér kialakulását, egy olyan értékesítő hálózat létrejöttét, melynek közvetítésével a hagyma túljuthatott a város határán. Az országos méretű, sőt a külföld felé irányuló kereskedelem egyidőben alakult ki a termeléssel. A Monarchia időszakában a hagyma elsősorban akkor talál távolabbi piacokat, amikor az 1859. és az 1866. évi olasz—osztrák háború lehetővé tette a Monarchián belüli piacok meghódítását, ettől kezdve az egész osztrák és német piacot a makói hagyma szerezte meg.

8 Nagyjából ez a helyzet nem változott meg az első világháború végéig. A Monarchia felbomlásával és a jelenlegi országterület kialakulásával új orientáció tapasztalható, ugyanis az első világháborút követően a régi piacok nem maradtak meg automatikusan. Ausztriában és Csehszlovákiában argárprotekcionista intézkedéseket vezettek be, e mellett ezeken a piacokon a hazai termékeknek — így a hagymának is — versenyre kellett kelnie más országok termeivényeivei.

9 A makói hagyma ennek ellenére továbbra is versenyképes maradt, sőt a „paradicsom, a hagyma, a paprika, az uborka és más cikkek exportja a harmincas években figyelemreméltóan gyarapodott.

1

0" A hagyma piacra való közvetítése rugalmas és színvonalas kereskedelmi hálózat kiépülését tette szükségessé. Lényegében az első világháború utáni években alakult ki a makói hagymakereskedelem végleges formája, és ezzel együtt kialakul az a réteg, mely kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozik. A hagymaforgalomban rendkívül erős volt a verseny, a piac hullámzása miatt a „hallatlan arányú konjunktúra éppúgy lehetséges volt, mint fantasztikus krach."

11 Ilyen körülmények között a termelés meglehetősen ingadozott és ezzel együtt a kereskedelem is. Nyilvánvaló, hogy csak a megfelelő piaci tapasztalattal, kapcsolatokkal rendelkező tőkeerős kereskedelem lehetett versenyképes az egyre kiterjedtebb piacon, szükségképpen kialakult az a nem is vékony kereskedői réteg, mely e feladatot ellátta. A kereskedelem igen magas haszonnal dolgozott, amit a kockázat nagyságával indokolt, monopolhelyzetet teremtett magának, s ez szükségképpen a termelők és a kereskedők között állandó konfliktusokat eredményezett. A termelők 7 Erdei Ferenc, A makói parasztság társadalomrajza. 39. 1. 8 Márton György, A makói hagyma termesztése. Csanádvármegyei Könyvtár. 13. sz. Szeged, 1927. 19. 1. 9 Berend T. Iván—Ránki György: A magyar gazdaság száz éve. Kossuth Könyvkiadó (és) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 1972. 151. 1. 1

0 Berend T. Iván—Ránki György, i. m. 156. 1. 1

1 Erdei Ferenc válogatott írásai és beszédei, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973. 14. 1. 6