Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - Szalontai Csaba – Sz. Wilhelm Gábor: Előzetes jelentés egy késő bronzkori település és avar kori temető mentő feltárásáról Szeged-Kiskundorozsmán

Az M5 autópálya II. fázisának építése (Kiskunfélegyháza-Szeged között) 2004. május 15-én kezdődött. Egy évvel később pedig, 2005. márciusának végén elkezdődött a III. fázis (Szeged-Országhatár) építése is. Az építési engedélyben foglaltaknak megfelelően a szegedi Múzeum a 2004 tavaszától örökségvédelmi felügyeletet biztosított a mintegy 46 km hosszúságú pálya építése közben. Ennek során folyamatosan figyelemmel kísértük a nyomvonal területének humuszolását, a pálya menti vizesárkok, a csatlakozó építmények és a nyomvonal építéséhez kapcsolódó út-, és közmükorrekciók földmunkáit. Ahhoz, hogy ezt a munkát kis létszámmal, és nagy hatékonysággal tudjuk végezni, arra volt szükség, hogy minden olyan területet szemmel tartsunk, ahol még újabb leletek előkerülésének a legkisebb esélye is fennáll. Ehhez át kellett tekintenünk a nyomvonal mentén található régészeti lelőhelyek nagyságának korábbi meghatározását, és az új szemlélettel, új módszertannal elvégzett munka eredményeképpen a korábban meghatározott lelőhely kiterjedéséket felül kellett bírálnunk. Természetesen egy ilyen nagyságrendű beruházás során a teljes építési területet kellett folyamatosan figyelnünk, ugyanakkor voltak olyan szakaszok, amelyek örökségvédelmi felügyeletét kiemelt alapossággal és gyakorisággal láttuk el. Ezen szakaszokat előzetesen kijelöltük, és ezzel a térképpel ellenőrizték a munkatársak az építkezést (2. kép). Az autópálya Csongrád megyei szakaszán összesen 59 ilyen, fokozott figyelmet igénylő területet jelöltünk ki, az alább bemutatandó szempontok alapján. Munkánk közben elsődlegesen a korábbi megelőző feltárások adatait vettük figyelembe. A Csongrád megyei autópálya feltárások egyik sajátos és jellemző vonása volt, hogy a résztvevő régészek eltérő módon közelítették meg a lelőhely értelmezését, és ebből következően eltérő módon törekedtek lelőhelyek teljes mértékű megmentésére is. A feltárásokat finanszírozó beruházó ugyanis 1998 óta úgy jelöltette ki a Múzeummal a feltárási helyeket, hogy nyomvonalon, vagy a nyomvonal mellett található — a terepbejárás során lokalizált — lelőhely területét kellett a nyomvonalra vetítetni, és az így kimetszett kilométerszelvények közötti területekre szólt csak a feltárási szerződésünk. Ezen akkor sem sikerült változtatnunk, ha magunk bizonyosak is voltunk abban, hogy az 1991-ben megrajzolt lelőhely körvonalak nem fedik, nem fedhetik teljes mértékben a valóságot. A beruházó egyértelmű és szigorú álláspontja ugyanis az volt, hogy a Múzeum elvégezte a nyomvonal bejárást, és akkoriban semmi nem gátolta abban, hogy a lelőhelyek kiterjedésénél ne a saját szakmai belátása szerint járjanak el, így néhány évvel később már nem engedték a Múzeum régészei által jelölt határo-