A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - Semlyékes vonulatok

A vonulatok —némi egyszerűsítéssel— kevésbé szikes „felső", mérsékelten szikes „középső" és kifejezetten szikes „alsó" szakaszokra tagolhatok. Létezésükre az egyik legnagyobb szegedi botanikus, Lányi Béla (1915) hívta fel a figyelmünket. A kismedencék szikesedésének délkeleti irányú fokozódása több tényező együttes eredménye. Ezek között említhető a vízgyűjtő terület talajainak kémiai összetétele, a lefolyás növekvő mértékű lassulása és (ami ezzel szervesen összefügg) a domborzati viszonyok változása. A csatornázások előtti időkben már a középső szakaszon megjelentek az állandó vízfelületek. A korabeli térképek tanúsága szerint (kiterjedtebb buckaközi mélyedések esetén) sokszor az egész vonulat apróbb-nagyobb köztes tavacskákból állt. A félreértések elkerülése végett nem árt hangsúlyozni, hogy ez a séma elsősorban Csongrád megyére vonatkoztatható. A lefolyástalan kismedencékben, akár a Kiskunsági homokhát magasabb, középső részein is, előfordulnak erősen szikes élőhelyek. A hajdani vizes élőhelyeket, a XIX. század utolsó harmadától az 1930-as évek végéig kiépült, elvezető jellegű csatornahálózat kapcsolja össze. A főbb vonulatok vízgyűjtőterületeit jól érzékelteti Hatolykai Pap Istvánnak (1945) a DK-Kiskunság csatornáiról készült vázlata. Több mint 200 esztendővel ezelőtt a mai semlyékesek helyén, szép számmal akadtak változó vízellátású területek is. Ezek tavasszal a hóolvadás után megteltek vadvízzel, de a nyár derekára -a csapadék függvényében- rendszerint kiszáradtak. Az I. Katonai Felmérés terepmunkáinak idején feltehetően szárazság uralkodott. A mai ásotthalmi-mórahalmi semlyékesek egykori ábráin elég gyakran olvashatók az alábbi bejegyzések: „különben nagyon vizes, különben nagyon vizes, száraz időjárás" (ausser sehr nasser, ausser sehr nasser, Witterung trocken). A Balla-féle (1778) térképen, továbbá az I. Katonai Felmérés megfelelő szelvényén (1783 Coll. XVII. Sect. 32) a semlyékesek formája valamelyest eltér ugyan a jelenlegitől, de azért könnyen azonosíthatók. A kiskunsági homokháton az időszakos vízborítású élőhelyek jellege északról délre haladva sokat változik, amit elnevezésük is híven tükröz. A fűzlápokkal (Calamagrosti-Salicetum cinereae) tarkított, csátés (Schoenetum nigricans), szittyós (Juncetum subnodulosi) és kékperjés (Succisio-Molinietum hungaricae) lápréteket Ocsa környékén turjánosnak mondják. Akasztó, Csengőd, Kiskőrös és Kiskunhalas térségében a fűzláp foltokkal szabdalt kékperjés lápréteket (Succisio-Molinietum hungaricae) őrjeg néven ismertek (Papp 2000). A turjánosokon és az őrjegeken egyaránt előfordulhatnak szikesedő termőhelyek, de részarányuk elenyésző. Amit ma Szeged környékén semlyékesnek (esetleg sömlyékösnek) neveznek, szintén biotóp-komplex. A szikesedés mértékékét alapul véve, ennek két alaptípusa különíthető el, a kékperjés dominanciájú és a szikesedő semlyékesek.