A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - Egyedi természeti értéknek számító területek - Homokbuckások

Rosinszky Béla kir. alerdőfelügyelö 1881-ben a fölművelési (M. Kir. Földmívelés Ipar és Kereskedelmi Minisztérium) minisztérium felkérésére jelentést készített a szegedi erdők állapotáról. A fontos kordokumentumnak számító írás a Szegedi Híradóban (Rosinszky 1881) jelent meg. Ebből idézünk: „A régi kataszteri fölvétel folytán Szeged város összes területe 138.964 hold; ezen területből 37 % szántó, 11 % rét, 6 % szőllő, 24 % legelő, 0,4 % nádas, 5,4 % erdő és 16,2 % terméketlen. A terméketlen terület tehát 22.839 hold, amelyből 8.000 hold homok-buckák, 14.830 hold pedig tavak, vadvizek folyó-medrek és egyéb megadózás alá nem eső földrészek. " Az alerdőfelügyelö által közölt statisztika 2 lényeges kérdést érint: — Szegeden a homokkötés megvalósításánál, nagyjából egyforma jelentőségű volt a szőlőtelepítés és az erdősítés, amit jól tükröz e művelési ágak részaránya. — Bár a legtöbb homoksíványt addigra felszámolták, 1881-ben még mindig maradt 8.000 holdnyi buckás, ami hozzávetőlegesen megegyezett a korabeli erdők összterületével. A fásítatlan alsótanyai homokpusztákon egyfajta „félig kötött, félig mobil" állapot alakult ki. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az 1863-as Luca napi szél ismét mozgásba tudta hozni a homokot. Okruczky (1864) így ír ásotthalmi vadászatai helyszínéről: (A fogoly és a mezei nyúl) „... e két vad, melly anélkül is jobban szereti a müveit tereket, minthogy ezeken több élelmet s több rejtet talál, mint a hegyes, köves tájakon, vagy a tisztás buczkás s legfeljebb egyes árnyéknélküli szőllőkkel bíró szegedi pusztákat, minő például az ominosus nevű átokházi puszta, melly Szeged roppant határának legszélsőbb délnyugati sarkára esik ugyan, ezt tehát vadászok nem zavarják, de mert egyfelől a halasi homoktenger, másfelől a szegedi homoksíkság környezi, ezért az átokházi puszta nevének tökéletesen megfelel, mert míg csak verebet vagy vércsét se láthatni legnagyobb részén s szélein mintegy ki van halva a vegetatio, itt tehát sem a gazda, sem a vadász, sem a természetbúvár nem talál szemének nyugpontot, hacsak a kopár vadon tekintetű homoktorlatokban nem gyönyörködik. " A „Szeged erdészetében" (Kiss 1939) a buckák méretére is találhatók utalások, melyek értelemszerűen a XIX. végére, XX. század elejére vonatkoznak.