A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - Összetett (erősen mozaikos) élőhelyek

Bár a nedvességkedvelő buckaközi gyepek napjainkra elszigetelt foltokra szakadoztak, aktív természetvédelmi beavatkozással többé-kevésbé egységes rendszerré alakíthatók. Itt elsősorban a csatornaparti sávok „szünetmentesítésére" és mindkét partszegély legalább öt-öt méteres kiszélesítésére gondolunk. A főcsatornák esetében valószínűleg egyik kérés teljesítése sem jelent különösebb gondot. Kisebb csatornáknál mindez jóval nehezebb, de nem megoldhatatlan feladat. Tíz éves talajcsapdázásaink alapján állíthatjuk, hogy a partokat szegélyező sásrétek (Caricion), kékperjés láprétek (Succisio-Molinietum hungaricae) és kiszáradó nádasok (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum) három védett nagyfutrinka fajnak biztosítanak refugiumot és terjedési folyosót. Ezek a következők: — a kék futrinka Duna-Tisza közi alfajának (Carabus violaceus rakosiensis), — a mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus), — valamint a ragyás futrinka (Carabus cancellatus). A vízpartok esetében igazán hatékony (többirányú és többkomponensű transzport ellátására képes) ökológiai hálózatról akkor beszélhetünk, ha a társulások (eredetüktől függetlenül) a természetes szukcessziót követik. A tervezésnél ügyelni kell arra, hogy az 500 méternél hosszabb szakaszok vízparti, gyep és fás társulásokat egyaránt tartalmazzanak. (Az ideális természetesen az lenne, ha ezek, akárcsak a természetes élőhelyeken, zónákat alkotnának.) A nádasok, gyékényesek, sásrétek, valamint a különféle nedves habitatokat kedvelő gyepek kialakulását a természet "öngyógyító mechanizmusára" bízhatjuk. A fásítás aktív közreműködést kíván. Ha kizárólag a szukcesszióra hagyatkozunk, számolnunk kell a különféle „gyomfajok" (pl. ezüstfa, zöldjuhar, akác, amerikai kőris) erőteljes térnyerésére. Az alacsonyabb térszintű helyeken természetközeli vegetációként a fűzláp (Salicion albae) és a fűzliget (Calamagrosti-Salicetum cinereae) telepítését javasoljuk. A Körös-ér mentén alakítsunk ki magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) állományokat is. Ahol csak lehet, elegyfaként részesítsük előnyben a vénic szilt (Ulmus laevis) és a kocsányos tölgyet (Ouercus robur). A szárazabb termőhelyekre az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a szürkenyár (Populus canescens) való. A fában fejlődő (xylofág) rovarok szempontjából kifejezetten előnyös lenne, ha bizonyos fás ültetvényeket (pl. vegyes faj összetételű ültetett lombos erdőket és gyümölcsösöket) bevonnánk ezeknek a „zöld sávoknak" a hatósugarába. Amennyiben a rendszer kiépítése megtörténik, úgy az elsődleges célként kitűzött fauna- és flóratranszport mellett, más jótékony hatással is számolhatunk. Ilyen például a refugium jelleg felerősödése, vagy a szegélycönózisokhoz kötődő állatpopulációk feldúsulása.