A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

II. fejezet - Hideg telek, hóviharok, olvadás utáni belvíz

Hideg telek, hóviharok, olvadás utáni belvíz Az 1751. évi februári nagy hideggel kapcsolatban idézi Reizner (1899) az alábbi feljegyzést: „Soknak marhái az éhségtől eldöglöttek; másokéit a farkasok ették meg, melyek nagy seregben kóboroltak prédát keresni...Biró uram istállójából a szálláson egy farkast a béres füleinél fogva vont ki a jászolból vagy a marhák közül elevenen húshagyó kedd előtti vasárnapon... " Forrásként a Nemzeti Gazda 25. számát említve (Kiss 1944), a következőket írta: „A január 29-én (1816) kezdődő rettenetes vihar 31-ig tartott. A felette apró, éles hó oly sűrűn esett, hogy a földet homály fedte, 10 lépés távolságban a tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni. A hőmérséklet olyan alacsony volt, hogy az. apró madarak, galambok, vércsék, sőt a nyulak, baromfiak is seregestől fagytak meg. " A hideg emberáldozatokat is követelt. Az akkor Csongrád vármegyéhez tartozó Sámson pusztán (ma Békés megye) például 20 huszár fagyott meg. A felmelegedés csak későn (valamikor áprilisban) köszöntött be. A nagy tömegű hó igen rövid idő alatt olvadt el, ráadásul éppen talaj vízdagály idején. A természeti károk következnénye az lett a következménye, hogy abban az évben a lapályosabb helyeket egyáltalán nem tudták megművelni (Kiss 1944). Kiss Ferenc (1944) úgy vélekedett, hogy: „Ettől az. évtől 1940-ig, vagyis 124 év óta hasonló vizes és káros esztendő nem volt. " Mivel a szegedi erdőkben bekövetkezett hótörésekről és viharkárokról elég kevés adattal rendelkezünk, azokat legfőbb valószínűsíteni tudjuk. Ugyanez mondható el a törvényszerűen egymásra épülő erdészeti károkról. A XX. század közepén, két egymást követő év tavaszán (1940/41 és 1941/42) a Csongrád megyei homokvidék egész területén akkora volt a vadvíz, hogy az a csatornázások ellenére, mindenütt elárasztotta a buckaközi kismedencéket (az ún. „laposokat"). - 3. sz. kép A belvizes periódus 1936-ban kezdődött és 1943-ban ért véget. 1941/42 telén a Duna-Tisza közének déli felén a legnagyobb hóvastagság meghaladta a 70 centit. 1942. január 24-én, mínusz 30 °C -nál alacsonyabb hőmérséklet alakult ki (Pálfai 2004).