A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

II. fejezet - A mocsaras Tisza-völgy

származik, és addig csak bükköt látott. Perdöntő lehet, amit a bükk (Fagus sylvatica) sükösdi termőhelyérőr írtak: „Die Waldungen sind schüttere, hochstämige Buchen und Eichen, wodurch wegen Morästen und Gräben schwer zu kommen. " (Az erdők ritkás, magas törzsű bükkök és tölgyek, a mocsarak és a gödrök miatt nehéz közlekedni.) Ha az idézetben szereplő bükk éger, akkor a társulás a helyén van. Aki járt már égeres láperdőben, hamar megtapasztalhatta, hogy ott a mocsár és a gödrök miatt tényleg nagyon nehéz, esetenként lehetetlen közlekedni. (Feltételezhető társulás a Fraxino pannonicae-Alnetum.) A melléhatározások nemcsak a régi korok geodétáira jellemzők, előfordulnak hasonló esetek napjainkban is. Az OFTH Kartográfiai Vállalat által 197677-ben készített, 1:10.000 méretarányú térképen, a Kiss Ferenc Emlékerdő felirata a következő: „Nyíres természetvédelmi terület". A Duna-menti erdők közös sajátossága az, hogy Duna-Tisza közi állományok lápos réti talajokon tenyésztek (lásd Pécsi 1989). A mocsaras Tisza-völgy A folyamszabályozások előtti időkben a Tiszának és mellékfolyóinak árterei olyan külső szabályozású területeknek tekinthetők, ahol az áradások szelektáltak. Napjainkban hasonló jelenség figyelhető meg a hullámtereken. A leglényegesebb különbség az, hogy a gátrendszer megépítése után a vízborítás tartamossága rövidebb, az elöntések szintje magasabb lett. Bár az egykori árterek potenciális csúcstársulásai elvileg a gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario majalis-Quercetum roboris), Szolnoktól délre a tényleges záró társulások minden bizonnyal a keményfa ligeterdők voltak. Közülük a tölgykőris-szil ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum) kizárólag a magasabb térszintű termőhelyeken fordulhatott elő. A lényegesen ritkább és kisebb területű tölgyéger-kőris ligeterdők (Fraxino pannonicae-Alnetum) a lefűződött morotvák (pl. a tiszaalpári holtág környékén) jellegzetes csúcs előtti (szubklimax) társulásai. A szigorúan vett Csongrád megyei Tisza szakasz mentén egyik erdőtípusra sincs semmiféle történeti adat. Hozzánk legközelebb a mai Bács-Kiskun megye területéről találunk ilyen dokumentumokat. 1266-ban a Baár Kalán nemzetségből származó Nána ispán végrendelete részletesen felsorolta a birtokához tartozó erdőket és a fákra utaló helységneveket. Égenfa (Egenpha) vagy egy 1276. évi oklevél szerint Hegeufa, Alpár közelében (attól E-ra?) a Tisza partján lehetett (Blazovich 1985). A név feltehetően a mézgás égerre (Alnus glutinosa) utal. Ez a fafaj az alpári medencében ma is természetes