A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

II. fejezet - Fás vegetáció az Alföldön az 1400-as évek elejétől az 1700-as évek végéig az utazók visszaemlékezései alapján - Zoológiai adatok az egykori vegetáció rekonstruálásához

Fás vegetáció az Alföldön az 1400-as évek elejétől az 1700-as évek végéig az utazók visszaemlékezései alapján A különféle utazók megfigyelései szerint az utóbbi 600 évben az Alföld sohasem bővelkedett erdőkben. Azt általuk leírtakat azonban nem mindenki tartja perdöntő értékűnek. Soó Rezsőt (1931) idézve „Oláh Miklós (1436), Kunság, Debrecen vidéke, Bongars (1586), Evlija Cselebi (1665), Brown Eduárd (1669), Born Irigo (1770, Kecskemét), Townson Robert (1793) csak azt bizonyítják, hogy voltak az Alföld történetében oly korszakok, amikor erdői hanyatló vagy leromló állapotban voltak, úgyhogy az utazók még erdős vidékeken is fát alig láttak. " A „notórius erdőtagadókhoz" nyugodtan hozzászámíthatjuk Bertrandon de la Brocquiere lovagot, II. Fülöp burgundi herceg lovászmesterét, kinek 1432ből származó, sokat idézett (Fibrás 1975, Kiss 1927, 1939) sorai a következők: „Becskerekről Szegedre (Segedin) érkeztem, mely nagy, síkföldi város s a Tisza folyó mellett fekszik. Eddig tett utazásom alatt nem láttam más erdőséget, mint itt, a folyót ól körülvett két kis ligetet. Az egész útvonalon, merre haladtam, nem tüzelnek mással, mint szalmával vagy náddal, mely a folyók és mocsarak mellett tenyészik, mely utóbbiakból nagyok vannak némely helyeken a nagy síkságok közt. " Természetesen az utazók leírásait kritikával kell kezelni. Többségük ugyanis a rendszeresen használt, tehát többé-kevésbé „kulturkörnyezetben" lévő utakon közlekedett. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy ebből a viszonylag hosszú időszakból egyetlen olyan írott forrást sem ismerünk, ami (a Duna ártér kivételével) a Kecskemét-Debrecen vonaltól délre, nagyobb erdőségről tudósított volna. Zoológiai adatok az egykori vegetáció rekonstruálásához Az állatvilágra vonatkozó adatok értékelésénél egyidejűleg több szempontont is figyelembe kell venni. Mivel a sírmellékletek alapvetően kultikus célokat szolgáltak, az ásatások során előkerült állatcsontok gyakorisága nem biztos, hogy a természetes állapotokat tükrözi. Klasszikus példa erre a kun sírokban talált őz (Capreolus c. capreolus) és gímszarvas (Cervus elaphus hippelaphus) csontok esete (Kassai-Takács 1985) -idézi Bálint (1998)-. Bár a leletanyagban mindkét faj megtalálható, helyi recens állományaik életmódja között jól körvonalazható a különbség. Az őz elterjedéséhez nem kell feltétlen kiterjedt erdőssztepp vegetáció. A kiskunságban létezik egy, a vadászok által „mezei őznek" nevezett ökotípus.