A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)
II. fejezet - Történeti áttekintés - Az egykori és mai természeti kép rögzítésének nehézségeiről
II. fejezet Történeti áttekintés Az egykori és mai természeti kép rögzítésének nehézségeiről Sokan és sokat vitatkoztak már arról, hogy milyen lehetett a kiskunsági homokhát eredeti vegetációja, és hogyan alakította azt át az emberi tevékenység az elmúlt ezer év során. A válaszok meglehetősen tág teret hagynak a fantáziának. A különféle teóriákat nem kívánjuk sem teljes körűen ismertetni, sem értékelni, mert az önmagában is külön tanulmányt igényelne. Mind a tájökológia, mind a régészeti feltárásokhoz kapcsolódó botanikai elemzés önállósult tudományág. Ismeretanyagukat csak annyira érintjük, amennyire az feltétlen szükséges. Jelen írás mindöszsze egy nagyon vázlatos, helyi áttekintésre vállalkozik. Helyzetértékelésünk során mindvégig igyekeztünk a konkrét adatokra szorítkozni, legyenek azok térképek, egyedi dokumentumok, vagy publikációk. Ha az egykori állapotokat alaposabban meg kívánjuk ismerni, számos nehézségbe ütközünk. Az érintett részek természeti képéről az 1700-as évekig nagyon kevés a hiteles információ. A törökkor előtt, az egyértelműen lokalizálható adatok teljes hiánya azzal magyarázható, hogy a nagyobb létszámú települések a folyók (Tisza és Maros) mentén alakultak ki. Szeged egykori homokvidékein a gyengébb minőségű talaj, valamint az állandó vízforrások (időszakos) szűkösségének eredőjeképp, a földművelés és a külterjes állattartás közötti arány, még a viszonylag sűrű településhálózatú kora Árpád-korban (Bálint 1998) is az utóbbi túlsúlyát mutatta. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az okiratok Szegedet többnyire egységes egészként kezelték. Amiről egyáltalán készült feljegyzés, az (a haszonállatok számát kivéve) legfőbb közvetve vonatkoztatható a szóban forgó peremvidékre. A természeti kép szempontjából nem minden adat teljes értékű. Az 1548as és 1570-es összeírások alapján például, legfőbb bizonyos alsótanyai területek intenzív legeltetése vélelmezhető. (A török kori Szeged állatállományáról fontos adatokat közöl Juhász -1989-, Káldy-Nagy -1970-, Szakály -1983- és Vass 1979-) A különféle esküokmányok túlságosan sok általános sablont (és elképzelést) tartalmaznak, így nem feltétlenül a valós állapotokat tükrözik. Szegednél maradva, a XVIII. század elején a csőszök az alábbi eskümintát kapták (idézi Kiss 1939):
