A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - A „korszerű” erdőgazdálkodás árnyoldalairól - Hatványozottan jelentkező rovarkárok, termőhelyi és a monokultúrákkal kapcsolatos gondok

maga után. A helyzet később sem változott. Oroszi Sándor (1990) szavaival élve: (a két világháború közti időkben) „...tudnunk kell, hogy a termőhelyfeltárás és annak alapján a fafajmegválasztás nem lehetett olyan alapos és sokrétű, mint ahogyan a mai fogalmaink szerint egy erdőtelepítést elő kell készíteni. " Kaán Károly (1923) már az 1920-as évek elején rájött arra, hogy az Amerikából érkezett jövevénnyel törököt fogtak, de a gyors vágásforduló, valamint a csemeték olcsó és tömeges előállítása miatt, továbbra is az akác maradt az Alföld preferált fája (Oroszi 1990). Szeged város esetében sem volt ez máshogy. A fenti kellemetlen tényeket azonban előbb—utóbb megtapasztalták az erdészeti szervek és a tulajdonosi jogokat egészen az államosításig gyakorló szegedi városatyák. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a fafaj-összetétel tovább „korszerűsödött". Asotthalom térségében az akácosok területe 1945 és 2005 között töredékére csökkent. (Máshol, például az Ópusztaszer és Sándorfalva között húzódó erdőtömbben, még mindig viszonylag magas e fafaj részaránya.) Az akác visszaszorulásával párhuzamosan az egész kiskunsági homokháton látványosan teret nyertek a telepített szürkenyarasok, valamint a talajjal szemben meglehetősen igénytelen fenyőültetvények. A „korszerű" erdőgazdálkodás árnyoldalairól Hatványozottan jelentkező rovarkárok, termőhelyi és a monokultúrákkal kapcsolatos gondok Bár a fafaj választás 1886 után már tudományos szempontok szerint történt (többnyire a növényzeten alapuló talajbecsléssel), a mozaikos élőhelyek homok- és futóhomok talajain az uniformizálás esetenként gondok forrásává vált. A korábbi évekhez hasonlóan (igaz jóval csekélyebb mértékben), az állományok nem elhanyagolható hányada továbbra sem a neki megfelelő termőhelyre került. A gyenge termőhely, tetézve a monokultúrákban törvényszerűen felerősödő rovarkárokkal (Csóka 1999/b), még a különben rendkívül ellenálló fákból álló ültetvényekben is éreztette hatását. A XIX század végének, XX. század elejének végeláthatatlan akácosaiban Asotthalom térségében érzékeny károkat okozott az „akác levéltetű" (Aphis laburni) = bükköny levéltetű (Aphis craccivora) -Kiss 1895, 1908-, a kendermag bogár (Peritelus familiáris) -Kiss 1895-, az őszi földibagoly (Agrostis vestigialis = Scotia vestigialis) -Kiss 1896- és az akácmoly (Etiella zinckenella) -Kiss 1901—. Ha figyelembe vesszük, hogy ezek kivétel nélkül polifág hazai fajok, melyek csak a tömeges tápanyagkínálat miatt részesítették előnyben ezt az erdőtársulást, akkor egy tápnövény specialista rovar megjelenésétől okkal tarthatunk. Két Amerikából behurcolt akác aknázómoly, a Parectopa 146