A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - A Tiszához közel eső természetes és mesterséges tavak madártani jelentőségéről

Mórahalom, Madarász-tó „A kis-széksóshoz ismét egynegyed órányira a szegedi és horgasi határok egyesülése alatt dél felől kis Vi mföldnyi hosszúságban nyugatnak fölkanyarodva terül el a száz év alatt kétszer kiszáradt madarászta. Tavaly is érte ezen csapás, daczára annak, hogy néhol két öl mély, miből világos, hogy nem források tartják vízzel, hanem ezt a partjaira hanyatló homokdombokból kiszivárgó nedvnek, lefolyó eső és hóvíznek, valamint annak is köszönheti, hogy medre szikföld, melly nem szívja magába a vizet. A madarászta a kis-széksósnak jellegével bír, de inkább csak északi szélén, mert déli széle s partjai csaknem egészen kopárak, innen tehát legfeljebb alkonyatkor s éjjel lőhetni szárcsát, kacsát és szélkiáltót, bár ezernyi csapatokban tanyáz benne a kacsa legtöbb faja. Ide tehát csak akkor jövünk lövöldözni, ha máshol a vizek elfogytak, mert ilyenkor a vad a madarásztóra szorulva czirkál felette s mindig visszatér reá. " Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy ebben az időben mindhárom tó (lényegesen) korábbi szukcessziós fázisban volt, mint napjainkban. A Tiszához közel eső természetes és mesterséges tavak madártani jelentőségéről Az Első Világháború után, az elszenvedett iszonyú területi veszteségek miatt, a vízhasználatot új alapokra kellett helyezni. Ezt szinte azonnal összekötötték a mindaddig elhanyagolható tényezőzőnek tartott szikesek intenzívebb hasznosításával. Az újonnan létesült víztározók eredeti funkciójuk mellett halgazdaságokként is üzemeltek (Hatolykai 1945). Ennek a komplex hasznosítási rendszernek köszönhetően 1900-tól az 1930-as évek közepéig Magyarország halastavainak összterülete megháromszorozódott (Fórizs 1970). Szűkebb pátriánknál maradva az ördöngősi (Derekegyház) tórendszer 1931-ben épült ki, a szegedi Fehér-tó déli sávja egy évvel később, 1932-ben. Az 1960-as évek elején újabb területeket vontak be ebbe a gazdasági ágazatba. 1961-ben átadták a Fehér-tónak az Algyői-főcsatornától északra eső új egységeit (a XI-XVI-os sz. tavak). Megyénk második legnagyobb halastó rendszerét, a Csaj-tavat, 1964-ben kezdték el kialakítani (Bod-Molnár 1980). A halastó-rendszerek megszaporodása új típusú, emberi kéz alkotta vízi élőhelyek megjelenését eredményezte. Sok madárfaj számára (ha részlegesen is) ezek a másodlagos vízfelületek pótolják a folyamszabályozások során megszünte-