A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

II. Függelék - 2. sz. melléklet. A szegedi Makkos-erdő védetté nyilvánítási javaslata

Az erdő és növényvilága Az erdőállományról A József Attila és a Csongrádi sugárutak között lévő Makkos-erdő területe 20 ha, kora (2003-ban) 49 év. A szegedi Körtöltés mentén egyedül a móravárosi töltésszakaszon belül található ennél nagyobb kiterjedésű, egybefüggő fás vegetáció (56,2 ha). A telepített tölgyes (Quercetum roboris cultum), minden kártékony emberi beavatkozás ellenére, összességében megfelelő fiziológiai állapotú. Némi egészségügyi gyérítéssel a fák jelentős része, az erdőtervekben rögzített vágási kor elérése után is fenntartható. Leggyakoribb elegyfák a mezei szil (Ulmus minor), az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), és a korai juhar (Acer platanoides). Az egyik tisztás körül kisebb erdeifenyő (Pinus sylvestris) csoport tenyészik. Az aljnövényzetet a viszonylag magas talajvíz-szint határozza meg. A mélyebb fekvésű helyeken gyakori a szeder (Rubus caesius) és a nád (Phragmites australis). A cserjeszintben rohamosan terjed a gyalogakác (Amorpha fruticosa), valamint a zöld juhar (Acer negundo). A kiritkult részeken az utóbbi faj egy alsóbb (második) koronaszintet alkot. A parkerdőkben, amilyen (elvileg) a Makkos-erdő, ezeket a fás szárú gyomnövényeket semmiképp sem szabad megtűrni. Túlszaporodásuk az erdő „elvadulásához" vezet, csakúgy, mint a széleken sokfelé tapasztalható illegális szemétlerakás, vagy az utóbbi időkben elharapódzó fatolvajlások. Egyéb florisztikai adatok A Szegedi Városi Múzeum egykori munkatársa, Lányi Béla 1911 és 1915 között előszeretettel tanulmányozta a Makkos-erdőt, ahol három erdőjelző nöszöfü fajt talált (Lányi 1915). Ezek: 1./ széleslevelü nőszőfű (Epipactis helleborine) 2.1 kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla) 3./ vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens)