A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

III. fejezet. Erdősítés a tisztább levegőjű Szegedért - Az oxigénbank kérdésköréről (ad. 1.)

Az oxigénbank kérdésköréről (ad. 1.) Bár a haszonnövények és a gyepek is számottevő mennyiségű oxigént termelnek, az erdők hatékonysága lényegesen felülmúlja e vegetációtípusok teljesítményét. Közép-Európában az 1 m -re eső fűszálak száma (a társulástól és a kezeléstől függően) 15.000 és 40.000 között változik, ami 0,5—tői 2,5 lombköbméter produkciójának felel meg (Radó 2001 ). Az asszimiláció során az erdő nappal széndioxidot használ fel, és oxigént termel. Éjszaka a fák „szabályosan lélegeznek", tehát széndioxidot juttatnak a környezetükbe. Összességében véve, az oxigén és a széndioxid kibocsátás aránya 10:1 (Hemrich-Hergt 1994). Az asszimiláció hatékonyságát keményfás erdőknél általában a 20 és 90 éves közötti állományokban vizsgálják. A 20 év alatti állományokat cserjéseknek tekintik, 90 év felett a fák kiritkulása és az ágak elhalása következtében a koronaszint egyre kevesebb oxigént termel. A kieső produktumot a megerősödő cserje- és gyepszint bizonyos mértékig pótolja. (A témakör részletezése, valamint alapvető irodalma megtalálható Radó Dezső (2001) könyvében.) Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy egy kontinentális klímájú, kultúrkörnyezetbe ékelődött, koncentrikus szerkezetű település nem mondhat le az erdők nyújtotta előnyökről. Városunk levegőjének „felfrissítése" elvileg kétféle módon történhetne, de pillanatnyilag csak az egyik alapmechanizmus működik. A Tisza víztükre felett felerősödnek a légmozgások, így a rendszer szélgyűjtőként funkcionál (Andó 1971, 1988). A fentiekből következik, hogy az Algyőtől délre fekvő hullámtereken, valamint a Maros-torkolat visszaduzzasztási területén található erdőségek napjainkban Szeged első számú oxigénbankjai. A belterület mikroklímája -amire a leendő erdőzónák kijelölését alapoztuk-jelentős mértékben eltér a környezetétől. Az alsó légréteg (magasabb épületekkel történő) tagoltsága 20-30%-al csökkenti a szélerősséget. A gyengébb légcirkuláció eredményeképp a város belseje erősebben fölmelegszik és ún. "hőszigetek" képződnek. Ezek újabb légmozgásokat indukálhatnak. A felfelé áramló meleg légtömegek alá, a város szélei felől, hidegebb légréteg áramlik (Andó 1983). Hatására a peremek felől a központ irányába fúj a szél. Ez, bizonyos határokon belül, szélcsendes időben is képes biztosítani Szeged levegőcseréjét, de (a kiindulási területek jellegéből adódóan) a por és a pollenterhelés növekedésével jár együtt. Az er-