A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

III. fejezet. Erdősítés a tisztább levegőjű Szegedért - Telepített erdők

gyorsan növő állományt adott, hogy annak meghagyását gazdaságosnak találták. " Telepített erdők Nem zárható ki, hogy városunkban a faínséget már a törökkor előtt kisebb-nagyobb telepítésekkel próbálták orvosolni. Ez semmiképp sem tekinthető újdonságnak, hiszen már 1265-ből rendelkezünk erdősítést bizonyító magyarországi adattal. 1270-ben tölgy (haraszt) ültetvényre is történik utalás {cum arbusis vulgo borost dicuntur) -Csőre 1980—. Bármennyire meglepő, a XIII. és a XVI. század között, a helységek határában a tölgyesek az egész országban elterjedtek (Csőre 1980). Gyakoriságuk elsődlegesen a széles körű fásításokra vezethető vissza. Fontos szempontnak tűnik, hogy a makkvetés nem tartozott sem a túlzottan bonyolult, sem a munkaerő-igényes eljárások közé. A következő mondat szintén a „Szeged erdészete" c. munkában olvasható (Kiss 1939): „A legrégebbi erdő, amelyről okmányokban említés történik, a Maty partján lévő F evére (Fő-éri) erdő, amely valószínűleg a, török uralom alatt pusztult el; ebből szállították az alsóvárosi barátok a XV. században épült templomának födélfáját. " Akár jó a hely lokalizációja (Fevere = Maty-ér), akár nem, a szabályozás előtti termőhelyi viszonyok ismeretében, Szeged körzetében az „őshonos tölgyerdő" teljességgel kizárható. A lehetséges természetes társulások fáit a fölhasználás jellege (födémfa) szűri ki. A legvalószínűbb az, hogy faszükségleteik kielégítésére a barátok makkvetéssel telepítettek a Maty-ér mellé egy kisebb erdőt. Bár a hivatkozott fás vegetáció területét egyes rekonstrukciókészítők fantáziája hatalmasra növelte, állításukat egyetlen hiteles adat sem támasztja alá. Vélhetően ugyanilyen rendeltetésű tölgytelepítés volt az a Szillérparti facsoport, melyet a helyiek emlékezete Szeged legidősebb erdőjeként őrzött meg (Kiss 1923, 1939): „Egy másik erdő a Szillér partján terült el, amely igen valószínűleg tölgyerdő lehetett. Ugyanis ennek maradványai 1790 évben már csak hetven—nyolcvan darab öreg fa, koruk a