A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

III. fejezet. Erdősítés a tisztább levegőjű Szegedért - Természetes fás vegetáció

Csekély kiterjedésű foltjaikat legfeljebb némi jóindulattal nevezhetjük erdőnek. (Lásd az Első Katonai Felmérés (1784) térképlapjait, a hozzájuk kapcsolódó Országleírást (1784), a Vertics-féle térképet (1778), továbbá az ehhez tartozó katasztert -Vertics 1779-.) Kiss Ferenc (1923, 1939) szerint az egykori Tisza-menti halásztanyák nevei közül Vesszős (Tápétól északra a Tisza jobb partján) és Nagyfűzfás a természetes füzesek emlékét őrzi. Az említettek mellett a szerző (Kiss 1923, 1939) ebbe a kategóriába sorolta a Boszorkány szigeten és a Bánomkertek alatt talált fűzállományokat is. Elegyfaként számolnunk kell a vízparton spontán megtelepülő fekete- (Populus nigra) és szürkenyárral (Populus canescens). Néhány magasabb fekvésű helyen (lásd a Szillér és a Bencfahát topográfiai elnevezéseket) a vénic szil (Ulmus laevis) jelenléte sem zárható ki. (A téma bővebb kifejtése Gaskó-1999-) A mélyebb részeken, valamint a folyók szigetein a legvalószínűbb cserjetársulás a fűzbozót (Salicetum triandrae). Az Első Katonai Felmérés (1784) térképlapjaihoz kapcsolódó Országleírásban a Maros torkolattól Nagylakig terjedő szakaszon gyakran találkozunk a bozót megnevezéssel. Az élővíztől távolabb, a morotvák mentén, minden bizonnyal valamennyi fűzláp (Calamagrosti-Salicetum cinereae) is akadt (bővebben Gaskó 1999). A szabályozások előtt (akárcsak napjainkban) a folyók menti fás vegetáció sorsát a vízborítás szabályozta. A megtelepedés jelentőségéről és mechanizmusáról Kiss Ferenc (1939) a következőket írta: „Feltűnő a leltár (Kivonat Szabad királyi Szeged városának ingatlanairól 1855/56 évre szóló leltára) szerint az ,hogy a Tisza és Maros árterében erdő igen kevés volt. Csak a 219. tételszám tüntet fel 102 hold tiszamenti legelőt és erdőt. A Tápé község határában fekvő 216. tételszámú 4593 hold területet nádasnak minősítették, míg a Bodomrétet vízjárásos területnek, holott ezeken a területeken -amint az 1886. évi adatokból, vagyis 30 év múlva látjuk- több, mint 340 kat. hold füzfaerdőt találtak. Ez a különös állapot nem magyarázható másból, mint hogy az 1862-1869 évig tartó talajvíz apály idején a zöldár olyan alacsonyan fedte az árteret, s olyan kedvező időben vonult le róla, hogy a szél által oda lerakott füzmag nemcsak meleg ágyra talált, hanem a gazdag talajon olyan