A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
III. fejezet; Múzeum és természetvédelem - Intézményünk munkatársai és a természet védelme - Puskával védhető természet
„Ez a rendelet megjelent nemcsak a fővárosi újságokban, de az összes vidéki lapokban is. ...Egy embernek sem tűnt fel, hogy a szegedi újságok még szőrös kacsafajról is írtak. Az újságoknak küldött sokszorosított polgármesteri kiadvány a kékcsőrű kacsát kékszőrűnek tette meg. ...de nem csalódom, ha feltételezem, hogy voltak vadászok, kik annyira nem ismerték a kacsafajokat, hogy még a szőrt is elhitték a kacsán. Elvégre, ha van „zergetoll", miért ne lehessen kacsaszőr. " 1964-ben a Magyar Vadászban megjelent írásában (Beretzk 1964/b) sorra vette a madarakat veszélyeztető tényezőket. Ezek: 1./ Az élőhelyek felszámolása 2.1 A gyűjtőszenvedély (vadászat, tojás- és tollgyűjtés) okozta veszteségek 3./ A differenciálatlan dúvadirtás következményei Az utóbbi ebben az időben kezdett katasztrofális méreteket ölteni. Beretzk Péter (1964/b) szóvá tette a dolgot, ám a körülményekhez képest igyekezett óvatosan fogalmazni: ,, Volt alkalmam illetékesekkel arról is tárgyalni, hogy mily akaratlan pusztulások következnek be a nem megfelelő időben végzett mérgezések során. Például az idei hosszú kegyetlen kiéheztető télen raktak ki mérgeket kutyák és rókák ellen. Az eredmény: néhány elhullott prémes ragadozó, de annál több védett ragadozó madár, ölyvek, réti sas, de még kiéheztetett haszonvad, fácán, fogoly is csipegetett a sztrichnines húsból. Ne essünk túlzásba a dúvadirtási versenyben sem. Kellő madárismeret nélkül sok hasznos és védett ragadozómadár csőre, lába kerülhet be a versenylistába. Arra nem is igen mer gondolni az ember, hogy az elszámolásnál a szabálysértések áldozatai után is prémiumot fizessenek ki. " Tették mindezt akkor, amikor egy „kiadott rendelet értelmében még a múzeumok sem fogadhatnak el lőtt védett madarat gyűjteményükbe. " (Beretzk 1964/b). Az adományozást az 1961-ben jelent meg a Természetvédelemről szóló 18. sz. törvényerejű rendelet nehezítette (?) meg. Az élővilág védelme szempontjából érzékelhető előrelépést jelentő törvény, a többféle értelmezési lehetőség következtében, kezdetben némi zűrzavart okozott. Szakágunk budapesti központja kissé megkésve, ám a helyzethez illő komolysággal reagált a változásokra. 1964 februárjában az MTM főigazgatója, Székessy Vilmos az alábbiak szerint tájékoztatja a tennivalókról Bálint Alajos Csongrád megyei múzeumigazgatót:
