A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

III. fejezet; Múzeum és természetvédelem - Alapelvek - A szervezett együttműködés (1973-1995)

szetkedvelö" hivatalnokok. A megváltozott jogi környezet nem egyértelműen örömteli hatásaira Gaskó Béla (1982/a, 1983, 1984) az elsők között hívta fel a természettudományos muzeológusok figyelmét. 1993-ban a védett rovarrendek száma és a faj lista alaposan kibővült (lásd a 12/1993. (III.30.) KTM rendeletet). Sajnos a jegyzékben néhány durva gépelési hiba is benne maradt. így a fokozottan védett állatok címszó alatt (3. sz. melléklet) a fokozottan védett növények felsorolása olvasható. Az alföldi virágcincér (Vadonia steveni Sperk 1835) latm neveként (tévesen) a Leptura arcuata szerepel. A közzétett védelmi listán a Leptura arcuata később ismét felbukkan, mint magyar név nélküli védett Cerambycida. A faunajegyzék összeállítói szakítottak azzal a korábbi hagyománnyal is, miszerint minden védett állatnak magyar nevet kell kapnia. Ezek az elnevezések, bár mesterségesek és esetenként nem túlzottan találóak, mégis a hivatásos természetvédelmi szakemberek számára nélkülözhetetlen támpontot jelenthetnek. Nem véletlenül kapcsolódik az első állathatározó elkészítésének időszaka (Móczár 1950) a magyar nyelvű taxonómiai nomenklatúra megújításához. Míg az 1982. évi jogszabályok a területen kívüli (egyedi) védelmet élvező fajok (és taxonok) számát bővítették, addig az 1996. évi LUI. törvény a területi védelmet helyezte új alapokra. A (végre) igényesen megszövegezett jogszabály alkotói két fontos új kategóriát vezettek be: a törvény által országos védettséget élvező (ex lege) területeket és a természeti területeket. 1973-ban létrehozzák az ország első nemzeti parkját, a Hortobágyi Nemzeti Parkot. Ezt 1975-ben a Kiskunsági Nemzeti Park, majd 1976-ban a Bükki Nemzeti Park megalakítása követte. A kezdeti lendület nem torpant meg, amire a jelenlegi (2000. évi) 9 nemzeti parkunk az ékes bizonyíték. A természetvédelem eme extenzív szakaszában, a gerinctelen fauna szempontjából Magyarország több, mint kétharmada terra incognitának számított. Különösen a fővárostól távolabb eső, fajszegényebb alföldi területek kutatottsági foka volt kritikusan alacsony. (A könnyebben határozható gerinces fajoknál és a virágos növényeknél, ennél azért lényegesen kedvezőbb a helyzet.) Az információhiányon legalább a nemzeti parkok esetében változtatni kellett. Érdemleges megoldást ezúttal is, csak a két fél összefogásától lehetett remélni. Az első két nemzeti park sajátos pusztai ökoszisztémáinak tanulmányozása egyedülálló lehetőségeket kínált a hazai és a külhoni szakemberek számára. Létrejött egyfajta érdekközösségen alapuló egymásrautaltság a felméréseket szorgalmazó OKTH, és a munkálatokat koordináló MTM között. Az együttműködést elviekben kiterjesztették a többi nemzeti parkra is. Az állapotfelmérések ütemezése ettől kezdve már „csak" az igényektől, az anyagiaktól, a szakember ellátottságtól és a kutatások időigényétől függött.