A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

III. fejezet; Múzeum és természetvédelem - Alapelvek - A hőskor és tapasztalatai (1879-1948)

unokáink számára, úgy e joghézagot a lehető legrövidebb időn belül meg kell szüntetni. A jelenlegi szabályozás (a kulturális örökség védelmével foglalkozó 1997. évi CXL. törvény) gyakorlatilag minden megkötés nélkül a természetvédelmi törvény hatályossága alá rendeli szakágunkat. Ha a törvényeket betű szerint betartjuk (márpedig ezeket azért hozták), akkor elvileg az őzikén, a vaddisznón, a fácánon és a burgonyabogáron kívül, nem sok mindennel gyarapíthatjuk kulturális javainkat. (Néhányan - vélhetően - még ezt is túlzott engedékenységnek tartják.) A kiskaput az engedélyek jelentik, melyeket a gerinces állatok és a növények vonatkozásában (a racionalitás keretem belül) csak helyeselni tudunk. Ideje lenne végre (ismételten) alapelvként kimondani, hogy természeti kincseink in situ védelme a természetvédelem, ex situ oltalmazása és megőrzése a múzeumi hálózat feladata. Másképp fogalmazva: logikusnak tűnne, ha a nemzeti vagyonunkat alkotó tárgyakat, tárgyként kezelnék, és valamennyi ezzel kapcsolatos rendelkezési jogot átadnának a területileg illetékes (állami, vagy önkormányzati) múzeumoknak. (Maga a tárgy az állam tulajdona maradna, kizárólag a vagyonkezelés joga illetné meg a fenntartó önkormányzatokat.) Ezt a lépést előbb-utóbb akkor is meg kellene tenni, ha az a hatályos törvények módosításával járna. A hőskor és tapasztalatai (1879-1948) A hazai természetvédelem és a természettudományos muzeológia hőskora időben megegyezik, ami esetenként a személyekről is elmondható. Gondolkodjunk például Herman Ottónak, saját korát majd egy teljes évszázaddal megelőző életmüvére. A sokrétű ismeretekkel rendelkező tudós igazán közelről ismerhette a szóban forgó szakterületeket, hiszen aktív müvelője volt mindkettőnek. Ahhoz, hogy az összefüggéseket jobban megértsük elkel némi pontosítás. A természetvédelem az 1800-as évek végén még a szó legnemesebb értelmében a természet szolgálatát jelentette. Ekkor még nem létezett az a törvényekkel körülbástyázott, hierarchikus apparátus, amely - szinte törvényszerűen - minden kezdeményezésre ráépül, hogy később a saját képére formázza azt. A területi védettség irányába tett első lépések, és a korszerű erdőgazdálkodás árnyoldalai A területvédelem előfutárának tekintett I. magyar erdőtörvény lehetőséget biztosított természeti értékeink egy körülhatárolt csoportjának a megóvására. Lényeges elemnek tekinthető a véderdő kategória bevezetése is. A különben kitűnő szakmai színvonalú törvény legfőbb hibája az, hogy a hatályossága alá tartozó területeken túlzottan pragmatikusan kezelte a kitermelést.