A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Állandó jellegű foglalkozások - Múzeumbaráti körök, szakkörök, szakosztályok

- madárodúk, mesterséges fészkek készítése és elhelyezése a megfelelő környezetben, - madarak mentése és gyógykezelése, - a hazai és nemzetközi madárvédelmi programokban való részvéte, (pl. a gólyaszámlálás, vagy a hazánkban fészkelő madarak feltérképezése), - ismeretterjesztő és bemutató tevékenység, - dokumentatív fotózás. Az Erdészeti és Rovartani Szakkörtől a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület Természetkutató és Ertékvédő Szakosztályáig Az intézmény 100. éves évfordulójára tervezett állandó kiállítás előkészítése idején, 1982-ben, az ásotthalmi Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában Gaskó Béla és Lesznyák László megkezdte az intézmény kallódó tárgyanyagának felmérését és részleges restaurálását. A munka „melléktermékeként" a Móra Ferenc Múzeum védnökségével megalakult az Erdészeti és Rovartani Szakkör. A tagság kezdetben szinte kizárólag a szóban forgó szakmunkásképző iskola és a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum növendékeiből állt. Terepgyakorlati jelleggel bejártuk a Tanulmányi- és a Felső-ásotthalmi erdőt. Ténykedésünk az erdészetileg jelentős kártevő rovarok begyűjtésére és azonosítására irányult, különös tekintettel az alföldi ültetett fenyvesek fában fejlődő (xylofág) bogaraira. Ezeknek a gyűjtéseknek köszönhető, hogy Asotthalom környékéről több fenyő tápnövényű cincérfaj került elő, mint a KNP területéről (Merkl 1987). A szakiskola tanári karából Fröhlich András igazgató, Füz József mérnöktanár és Lesznyák László mérnöktanár támogatására mindig számíthattunk. 1985-ben a szakkör neve Rovartani és Természetvédelmi Szakkör lett, ami alapvető szemléletváltozást tükrözött. A speciális erdészeti ismereteket elhagyva a természetvédelem került előtérbe. Sajnos az anyagiak teljes hiánya miatt lehetőségeink meglehetősen korlátozottak voltak. A szakkör a hazai zoológia hőskorát idéző viszonyok között halódott. A méltatlan körülményeket legnagyobb számban a fanatikus bogarászok „élték túl" (pl. Rudner József, Tóth László, Tóth Sándor, Várszegi Tibor), ami behatárolta érdeklődési területünket. A madarászok közül ebben az időszakban egyedül Széli Antal neve említhető. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát 4 fő képviselte: Tuskó László laboráns, Siprikó Sándor preparátor, valamint Faragó Kálmán és Lisztes János hallgatók. Az OKTH Dél—Alföldi Felügyelőségével valószínűleg azért nem sikerült közös programokat kialakítanunk, mert ekkortájt a természetvédelem jó megközelítéssel egyet jelentett a madárvédelemmel. Az entomológusok pedig mint tudjuk - ritkán éreznek magukban komolyabb ornitológusi késztetést. A Kiskunsági Nemzeti Parkkal szerencsére hamar megtaláltuk a közös nevezőt, ami az 1980-as években gyümölcsöző munkakapcsolatot eredményezett.