A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Az 1974 utáni korszak kiállításai - Akik önzetlenül segítettek intézményünk közművelődésének

Móra Ferenc korában, mint 1969-ben, vagy éppen napjainkban. Mindig az adott kereteket kell megtölteni tartalommal. Szinte hihetetlen, de az 1970-es-1980-as években nagyon sokan ellenszolgál­tatás nélkül segítették az intézményünkben folyó sokrétű munkát. E témakörnél érdemes egy kicsit elidőzni, mert az utánunk következő korosztályok számára ezek az évek már a történelem részei. Az egykori közművelődési programok kampájn jellegének bizonyításához elegendő, ha egy pillantást vetünk az 1976-ban megrendezett „Munka és művelt­ség" c. vetélkedőre Csongrád megyéből benevezett szocialista brigádok listájára. A témával foglalkozó „módszertani levelet" idézve 3 ' 5 : Gazdasági szektorok • A brigádok száma ipari vállalatok, üzemek 425 ipari szövetkezetek 45 MÉSZÖV 52 TESZÖV 109 Állami gazdaságok 33 Összesen: 664 brigád Az irreálisan magas szám önmagában is képtelenség, de a számon kérendő adathalmaz ismeretében még inkább az. A kérdésekkel bármelyik főiskolai kollok­viumon ki lehetett volna szórni a hallgatók felét. Papp Katalin a Cs. M. Múz. Szerv. Népművelő és Propaganda Csoportjának megbízott vezetője 1975. évi munkajelentésében az alábbiakat írta a brigádok­ról 316 : „...A kialakult kapcsolatok alapján azt kell látnom, hogy a brigádok még mindig szívesebben vállalnak fizikai jellegű társadalmi munkát pl. ásatásokon, minthogy kulturális rendezvényeken részt vegyenek. " A feni megállapítás lényeglátó. Való igaz, hogy nem ritkán egyes-egyedül a brigádnapló látogatta meg intézményünket -és az is legfőbb az aláírás idejére élvezte vendégszeretetünket-, de a szocialista brigádok segítsége nélkül számos beruházásunk soha sem készült volna el. Kiváltképp helytálló ez a megállapítás az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban végzett társadalmi munkára, amely -így több év távlatából is- minden elismerést megérdemel. 315 Módszertani levél a „Munka és Műveltség" szocialista brigádvetélkedőkre Összeállította a Cs. M. Továbbképzési és Módszertani Központ (1976) -in.: MFM Adattára isz.: ­316 Beszámolójelentés a Csongrád megyei Múzeumi Szervezet Népművelő és Propaganda Csoportja 1975. évi tevékenységéről (Készítette: Papp Katalin) -in.: MFM Adattára isz.: -

Next

/
Thumbnails
Contents