A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Az 1974 utáni korszak kiállításai - Egyéb, kiállításokkal kapcsolatos tevékenység
1999 „A természet megőrzött kincsei " Önálló kiállítás, rendezte: Gaskó Béla 303 . Helyszíne a Móra Ferenc Múzeum első emeletének két egymásba nyíló kiállítási terme. Kivitelezők: Antal Tamás, dr. Gaskó Béla és Tóth László Ugyanaz a cél vezérelt, mint 1989-ben. Kiállításunkat a bemutatott tárgyanyag alapján akár az előző rendezvény kiegészítésének is felfoghatjuk. Egyéb, kiállításokkal kapcsolatos tevékenység A természettudományi osztály (részleg) csekély létszáma ellenére sohasem zárkózott el attól, hogy más osztályok, esetleg más intézmények kiállításaihoz segítséget nyújtson. Ismertetésük során kizárólag azokra az esetekre térünk ki, amelyek nem a saját munkatársaink profilváltogatását tükrözik. Ez utóbbira bőven található példa Csongor Győző életművében. Bizonyságul vessünk egy pillantást az általa 195455-ben rendezett profilidegen időszakos bemutatók listájára: Ev a kiállítás címe (tartalma) a kiállítás helyszíne társrendező Hivatkozás 1954 Tanácsköztársaság emlékkiállítás Szeged, Móra Ferenc Múzeum Somogyikönyvtár Regulmé (1985), Dm 1954. 03. 19., Dm 1954. 03. 21., Dm 1954. 03. 23., 1954 Móra emlékkiállítás Szeged, Móra Ferenc Múzeum Somogyikönyvtár Reguliné (1985) 1954 10 éve szabadult fel Szeged Szeged,Móra Ferenc Múzeum Somogyikönyvtár Csm. Levéltár Reguliné(1985) 1955 Jókai-emlékkiállítás Szeged, Móra Ferenc Múzeum Somogyikönyvtár Reguliné (1985) 1955 1848-49 és Kossuth Lajos. Emlékkiállítás Makó,Tanácsháza — Regulmé (1985) 1955 MTESZ fényképkiállítás Szeged,az Ipartestület székháza Reguliné (1985), Dm 1955. 04. 07., Szegedi Tükör 1955. 05. 11. 1955 A mai Csehszlovákia Szeged, A volt Szegedi Napló házának főterme Reguliné (1985), Szegedi Tükör 1955. 06. 07., Nevelök Lapja 1955. 06. 19' ( " A természettudományi osztály 1999. évi munkajelentése -in.: MFM Adattára isz.: -