A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Az 1974 utáni korszak kiállításai - Egyéb, kiállításokkal kapcsolatos tevékenység

Bár az 1954 és 1963 közötti évekből a felsoroltakon kívül számos hasonló ki­állítást említhetnénk, mégsem tesszük. Részlegünk eredményességét ugyanis főként azokon a munkákon érdemes lemérni, amelyek szorosabban kapcsolódnak szakágunkhoz. A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány ilyen példát is. 1959 Ekkor Szeged sokkal jelentősebb vidéki természettudományos centrumnak számított, mint a Bakony Múzeum. Az utóbbi helyen még saját preparátorral sem rendelkeztek. Készülő kiállításukhoz a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztá­lya Készei Pétert jelölte ki nagyvad preparátornak 304 . A köszönőlevél tanúsága szerint munkájával meg voltak elégedve 305 . Ugyanebben az évben Készei a készülő szegedi régészéti kiállításra egy szint­vonalas, domborművű térképet készített 306 . 1960 Készei Péter preparátor összesen 30 napig segítkezett intézményünk egyéb ki­állításainak a rendezésénél. Ezek: Szegedi kismesterségek 10 nap Mikszáth emlékkiállítás 5 nap Helytörténeti kiállítás 15 nap 30 ' 1960-1961 A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai aktívan közreműködtek a bajai Türr István múzeumnak a „természettudományi teremnél mutatkozó problémák" megoldá­sában. Az új (raktár)kiállítás forgatókönyvét Marián Miklós állította össze 308 309 . A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az ekkor kölcsönadott madárprepará­tumok sohasem kerültek vissza hozzánk. Kérelem Készei Péter átengedésére a „Bakonyi Múzeumhoz" -in.: MFM Adattára isz.: 15/1959 305 A Művelődésügyi Minisztérium elismeri Készei munkáját -in.: MFM Adattára isz.: - (Müv. Min. isz..: 81.352/959) 306 Készei Péter 1959 évi jelentése -in.: MFM Adattára isz.: ­307 Készei Péter 1960. évi jelentése -in.: MFM Adattára isz.: ­308 Lakatos László mb. osztv. (Műv. Min.) leirata a bajai természettudományos anyag ügyében -in.: MFM Adattára isz.: ­309 A bajai kiállítás természettudományi terme -in.: MFM Adattára isz.: 84912/60

Next

/
Thumbnails
Contents