A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Kiállításaink - A szegedi múzeum alapinformációkat közlő kiállításai

„ Valami vidéki atyafi nézegette a tojásokat, aztán az apró tojásokra megkérdezte, hogy miféle madár tojásai. Mikor mondták néki, hogy fülemüle tojások, azt felelte, hogy mán azt nékem hijába mondik, mert mikor megláttam, akkor tudtam ,hogy fülemüle tojások, de hogy elolvastam, hogy valami silva féle (sylvia filoméla) van rá írva, most má beszélhetnek nekem, nem hiszem e hogy fülemile tojások. " A történet kifejezetten szellemes és az alapinformációkat közlő kiállítások egyik sarkalatos kérdését érinti. A poén azonban legfőbb a kárpát-medencei gerinces állatok szintjén találó. A trópusi tengerekből származó Molluscáknak (csigák, kagylók, ásólábúak) például már csak a formális logika szerint sem lehet „eredeti" magyar neve. Magyar(osított) elnevezéseket természetesen akár sorozatban is gyárthattak volna Móráék, de az adott helyzetben nem biztos, hogy ez a tevékenység célravezető. A tudományos népszerűsítő művek adaptálói a mai napig is jórészt latin, német és angol tükörfordításokkal oldják meg az ilyen jellegű problémákat. (A „végtermék" időnként teljesen félrevezető „ferdítésre" sikeredik.) Esetünkben az volt a gond, hogy nagy tömegben találó és legalább genus szintig korrekt elnevezéseket kiókumlálni csaknem lehetetlen. Ráadásul egy vidéki kiállítás saját használatra készült nómenklatúrája valószínűleg sohasem válik szélesebb körben elfogadottá. Következésképp az egésznek nincs túlzottan sok információs értéke, sőt -az alkotóját kivéve- mindenki előtt ismeretlen magyar fantázianév, a latin megfelelője nélkül, az adott tárgy eltűnése esetén meghiúsíthatja az utólagos azonosítást. A magyar nyelvű terminus technikus kialakítása a XIX. század végén és a XX. század elején a magyar tudományosság egyik alapkérésének számított. Az állat és növénynevek nevezéktanáról folyó vitában a természettudományok iránt kivételesen fogékony Kossuth Lajos is hangot adott véleményének. Az 1884-ben Helfy Ignáczhoz címzett levelében (Kossuth 1884) a kitűnő botanikusnak számító, Haynald Lajos kalocsai érsek véleményével szállt vitába a nem- (genus) és fajnevek (species) magyarosítása érdekében. írását a Természettudományi Közlöny 1994. évi januári száma teljes terjedelmében leközölte. Ebből idézünk: „Nézetem az, hogy azon nem- és fajnemzésekre nézve, melyeket a mivelt világ különféle nemzetei az életben nem ugyanazon egy, hanem külön-külön néven neveznek, saját nyelve géniuszának megfelelőleg a magyarnak is külön nevet lehet is, kell is alkotnia, ha olyannal az életben még nem bír; ellenben azon nemeket és fajokat illetőleg, melyekre nézve a legkülönbözőbb mivelt nyelvekben ugyanazon egy szó van az életben elfogadva, akárminő eredetű legyen is az, azzal a magyar is élhet, a nélül, hogy nyelve tisztaságának ártana; ..." „Hogy e tudományok még műszavaikban is egészen magyarrá tétessenek, azt ő (Haynald) is helyesli, de ha ezt helyesli, nem foghatom meg, miként kívánhatja, hogy a nem- és fajneveknél, tehát azon dolgok megnevezésénél, melyek a tudománynak tárgyait képezik, kizárólag a görög-latin terminológia használtassék. "