A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vízparti növényzet és gyepek a szabályozás előtt

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum) és a gyékényes (ScirpoPhragmitetum typhaetosum) dominált. A szabályozás előtti Maros ártéren Makó és Szeged között, állandó jellegű tavak és többé-kevésbé lefűződött holtágak szép számmal akadtak. A kiterjedtebb állóvizek esetében tavikákásokkal (Scirpo-Phragmitetum schoenoplectosum lacustris) mindenképp számolnunk kell. Ezt megerősíti az 1776-ban készült úrbérrendezés jegyzőkönyve amely a Tápai-rétről a következőt írja: A terület „vízállásos és posványos Tokból, Erekből, Csaté sasos és csatakos szénát termő Rétekből, Nádat, gyékényt és kákát termő rétekből, homokos, kaszálni lehető Szigetekből" áll (Andrásfalvy 1971). Napjainkban a Száraz-ér és a Porgány csatornák mellett nádas, gyékényes és tavikákás egyaránt található. Kérdéses, hogy a torkolatvidéken ki tudott-e alakulni a zsombéksásos (Caricetum elatae). Borbás Vince (1885) szerint ez a társulás a szabályozás előtt a Tisza árterek egyik lejellemzőbb formációjának számított. Vedres István Makó Várossához tartozó Kopántss puszta 1805. évi térképén a Zsombók feliratú területen olyan jelkódot alkalmaz, amely megegyezik a zsombékok jellegzetes formájával. Zsombék foltok megfelelő élőhelyen a térképen máshol is találhatók. Valószínűleg a torkolatvidéken sem hiányoztak a zsombékok jellegzetes kiemelkedései. Figyelembe véve, hogy a zsombéksásos társulás rövid idő alatt is nagyon megsínyli a víz hiányát, a zsombéktövek zöme még a vidék felszántása előtt „szétesett". A magasabb térszintü helyeken sásosok tenyésztek. A nem szikesedő torkolatvidéken Bodrogközy György (1971) szerint a magassásrét (Caricetum acutiformis-ripanae) és az élessásos rét (Caricetum gracilis) számított domináns társulásnak. A Magnocancion eleinek jelentősége a szikesedés mértékével arányosan csökken. Nem zárható ki, hogy a K-i, ÉK-i szikesedő széleken (gyakorlatilag az egykori Csanád megye nagy részén) a sásosok jelentős hányada szikikáka mocsár (Bolboschoenetum mantimi) lehetett. Veréb János apátfalvi bíró azzal magyarázta a Kakás ugar elnevezését, hogy „...hajdan vízjárta, lapályos terület lévén, nevét a rajta nyőlt aprós kákától nyerte." (Pesty 1864-es kérdőívére adott válasz) Az élőhelyből következik, hogy az nem tavi, hanem sziki kakás. Ebből következik, hogy Vertics (1778) térképén Makótól keletre, közvetlenül a Maros mellett 2 ér neve a Kis Kakás és a Nagy Kakás ez utóbbi társulás emlékét őrzi. A torkolatvidék medencéjében tenyésző nádasok, kakasok, gyékényesek és sásrétek a magasabb térszinteken fehértippanos mocsárrétbe (Agrostetum albae), vagy ecsetpázsitos mocsárrétbe (Alopecuretum pratensis hungancum) mentek át. Az ilyen réteken mint az Vertics (1779) kataszteri összesítéséből és Kuruzsa Pál maroslelei bíró (1864) visszaemlékezésből kiderül, rendszeresen kaszáltak. Vertics (1779-ben) az 1778-as térképén rétnek jelölt területek hasznosítását ekképp öszszegzi: „Lelei praediumokból a nád és gyékény termő helyek közt vágynak ezen részek: Mejjerét, Biberési rét, Ludas rét, Gencs és Jakab rét a jángon szőlők