A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vízparti növényzet és gyepek a szabályozás előtt

mosások, tulajdon képen erek, melyeknek egyes ága ugy látszik valahol a Maros folyóból vette kifolyását..." (Pesty 1864-es kérdőívére adott válasz) A síkok elöntéses szikes medreit valószínűleg pionír vízparti iszapcönózisok szegélyezték. A magasabb, de vízzel hosszabb ideig borított térségekben vakszik társulással (Camphorosmetum annuae) szintén számolhatunk. Szikesek előfordulására utal a következő, 1780-ból származó adat is: „ Mai aj dok nevezetű Székes Szigetecskék" (Inczeffi 1971). A Maros és a Tisza összefolyása közelében a tartósabb elöntés miatt nem nagyon tudtak szikesek kialakulni. Egyedül Vedres István 1808. évi térképén (1859. évi másolat) olvasható a növényzet nélküli Vártó medrében a Tápai Sík felirat. Ebben a relációban azonban inkább tómederre lehet gondolni. A közvetlen torkolatvidék egykori állandó vizű érrendszerének flóráját Bodrogközy (1971) rekonstruálta. Eszerint az itteni állóvizekben és lefűzödött holtágakban tündérrózsa-hínár (Nymphaeetum albo-luteae), békatutaj-kolokánhínár (Hydrochan-Stratiotetum) valamint a tündérfátyol-hínár (Nymphoidetum peltatae) társulások tenyésztek, melyeket gazdag hínárvegetáció tett még változatosabbá. A gyékényesek domináns fajai a keskenylevelű- (Typha angustifolia) és a széleslevelű gyékény (Typha latifolia). Vízparti vegetációra utaló földrajzi nevek a torkolatvidéken Inczeffi (1971) alapján: Csaté, Sulymos, Kereksulymos. A közeli Deszki-puszta recens növényzetéből kiindulva a szikes síkok valószínűleg szikikáka mocsárban (Bolboschoenetum maritimi), vagy hernyópázsitban (Agrosti-Beckmanniaetum eruciformis) folytatódtak A térképek tanúsága szerint az egykori hernyópázsit zónák meglehetősen keskenyek lehettek. A szikes síkok környékén mindenütt számolhatunk több-kevesebb sziki mézpázsittal (Puccinellietum limosae). Vertics (1778) többek között a Meje Rétje és a Lelei Sík találkozásánál valamint a Keskeny-Sík és a Biberési Rét találkozásánál posványokat (Paludes) jelöl. A posványok rendszerint zártabb öblözetekben, a síkok és a rétek határmezsgyéjén alakultak ki. Nevüket minden bizonnyal kellemetlen szagukról kapták. A bűz forrása az esetlegesen kinnrekedt és elpusztult halakon kívül a kiszáradó algatömeg elhalása lehetett. A mélyebb, állandóbb jellegű tavacskák és lefűződött morotvák esetében nem zárható ki az eutrofizálódás sem. A Vetyeháttól északra található Büdös Toó nevét Inczeffi (1971) így magyarázza: „Kénhidrogén kigőzölgésü, poshadt szagú vízállások neve máshol is." A rétek mélyebb részei még a magasabb fekvésű makói-maroslelei határban is gyakran mentek át nagy kiterjedésű nádasokba. Vertics (1778) a nádasoknak három alaptípusát különíti el aszerint, hogy melyik növény dominált. Ezek: 1./ nádas ( Arundmeta) 2.1 nád sással (Arundmeta mixta caricetis, Arundmeta mixta cariceti) 3./ sasos náddal (Cariceta mixta Arundmetis)