A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - A terület faunagenezisének néhány problémája, különös tekintettel a bogár (Coleoptera) faunára

„A nyár bogarai ekkor lárvaként vagy bábként nincsenek abban a helyzetben, hogy a számukra idegen elem elől, addig amíg az egészen hozzájuk nem nyomul előre, elmeneküljenek és hónapokig tartó áradás esetén ki vannak szolgáltatva a pusztulásnak. Náluk egy új betelepedés a környékről azután természetszerűen sokkal tovább is tart, mint a már tavasszal megjelenő bogaraknál, amelyek közül egyes bábok minden veszély ellenére mégis életben maradnak és a fajtát a pusztítás helyén még megtartják." A téma egyik legátfogóbb feldolgozása Erdős József (1935) a „Maros torkolatának árvízi és ártéri bogárvilága biológiai szempontból" című doktori értekezésében található. Az áradásokat időpontjuk, magasságuk és levonulásuk sebessége alapján osztályozta. Értekezésében az 1932. évi Vízrajzi Évkönyv számításaira utal, miszerint a Maros folyó anyamedrében áradáskor 2 m/sec. középsebesség mellett 384,4 km-t két és egynegyed nap, 516 km-t pedig három nap alatt tud megtenni egy árvízi törmelékbe került bogár. Mivel a Maros-torkolatától 150-200 km-re a folyó mentén az erdélyi faunára jellemző fajok nagyrészt fellelhetők, bizonyítottnak tekinthető (Erdős 1935), hogy az árhullámok jelentős számú olyan Coleopterát sodortak vidékünkre, amelyek az Alföldön nem fordulnak elő. A Tisza ilyen szempontból nem (vagy csak másodlagosan) jöhet számításba, mert lassúbb folyású és túlságosan hosszú az alföldi szakasza, ahol útközben lerakhatja a hordalékát. A szerző Erdős (1935) külön fejezetet szentelt ennek a témának. Erdős (1935) és Stiller (1934/a) munkáiban nagy vonalakban már körvonalazódtak mindazok a tényezők, melyeket később, különböző taxonokra lebontva vizsgáltak. Közülük a leglényegesebbek: /./ árvízi pusztítás 2J újjáalakulás az ár levonulása után 3Jfaunaterjesztő (tágabb értelemben véve faunamódosító) hatás 4J túlélési stratégiák ÍJ árvízi pusztítás Az árvizek elkülönítése magasságuk és tartamosságuk alapján nem igényel különösebb magyarázatot. Ennek megfelelően a hullámterek élővilágára gyakorolt hatásuk is eltérő lehet. Más képet látott maga előtt az aki hosszantartó, magas elöntést tanulmányozott (pl. Csizmazia 1971, Erdős 1935, Stiller 1934/a), mint az aki rövid lefutású, kisebb árhullámok idején kutatta e vidéket (pl. Avasi 1985 1987). 2 J újjáalakulás az ár levonulása után Az áradások perturbáló hatására a hullámtéri populáció részben szétszóródik (első és másodfajú azidiumokra, továbbá a mentett vidékre), részben meg-