A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

A Maros folyó Csongrád megyei ártereinek megóvására tett kísérletek összegzése és a jövő kilátásai a hosszú távú területrendezési tervek tükrében

A fennálló rendelkezések értelmében ezt kizárólag véderdőként tehette, hiszen a természetvédelmi célzatú élőhely-védelemnek ekkor még nem léteztek a törvényi alapjai. Az 1884-ben kimondott védettséget sajnos később törölni kellett. Az 1979. évi (I. magyar) erdőtörvény ugyanis a véderdők felújításánál nem engedélyezte a tarvágást. E nélkül a kétségtelenül drasztikus beavatkozás nélkül viszont nem lehetett volna az érintett erdőtagokat sikeresen (gazdaságosan?) újrafásítani (Kiss 1939). Nem véletlen tehát, hogy Kiss Ferenc Szeged erdészetéről írt összegző jellegű munkájában (Kiss 1939) külön fejezetet szentelt a környék természeti értékeinek. Ebben olvashatunk először a vetyeháti öreg szürkenyárról (Populus canescens), melyet 1930-ban Kiss Ferenc javaslatára nyilvánítottak védetté. Az egykori (szegedi) tanácsi határozat száma: 18.133/1930. A hivatkozási alap valószínűleg a már idézett 1879. évi XXXI. te. (I. magyar erdőtörvény) lehetett, amely megengedte az egyedi fák és a tájképi jelentőségű facsoportok védelmét. Az öszszevetés kedvéért az 1930-ban városi határozattal védetté tett fáról a Szeged erdészetében (Kiss 1939) az alábbiak olvashatók: „Vetyeháti nagy szürkenyárfa. A vetyeháti volt várostanya védtöltésétől 64 m, és az ártér partjától 9 m-re van. Egészséges, igen szép növésű hatalmas fa, kora 130 év körül van, magassága 30.2 m, mellmagasági átmérője 236.7 cm, elágazás a koronán 215 cm-nél kezdődik; van 15 drb vastag ága, melyekből 8 drb 45-128 cm. vastag, közvetlenül az elágazásnál 7 drb 25^46 cm. vastag, korona átmérője 29 m." Mivel egy famatuzsálem sorsa már akkoriban is legfőbb néhány fanatikus „természetbarátot" érdekelt, (ahogy az lenni szokott) Kiss Ferenc halála után szépen megfeledkeztek az egészről. A Maros jobb partjára a Tiszakutatás megindulása után figyeltek fel újra a szakemberek. A korszak nyitányaként 1957-ben, Beretzk Péter indítványára ismételten védetté teszik a vetyeháti öreg nyarat, ezúttal fehérnyárként. -1., 2., 3. kép- A védettséget elrendelő határozat száma 876/1957 OTT, alapja az 1935. évi IV. tc. 212. paragrafusa. A határozat „megokolásából" egyértelműen kitűnik, hogy ugyanarról a fáról van szó. Sokáig ezt a dokumentumot tartották az első „hivatalos" Maros hullámtéri védetté nyilvánításnak. Emlékeztetőül álljon itt a végrehajtási utasítás és a védettség megokolása.