A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - A terület faunagenezisének néhány problémája, különös tekintettel a bogár (Coleoptera) faunára

melyeknek, nézetük szerint álczáit pusztította el a több hónapig tartó vízlepel." Az elöntött területről Reizner (1899/b) közölt térképet. Csiki (1906) megemlíti, hogy a Tisza és Maros folyók árja pedig sok hegyvidéki fajt hoz el." A századforduló idején több olyan bogárfajt jeleztek városunk környékéről, amely semmiképp sem tagja a helyi faunának. A teljesség igénye nélkül nézzünk erre 2 példát. A Fauna Regm Hungáriáé adatai között (Kuthy 1897) találjuk a Carabus auratus szegedi előfordulását. Ez több szempontból is képtelenség. A Carabus auratus itt semmiképp sem fordulhatott elő, mert ez egy nyugat-európai faj. Areája Mandl (1957) szerint a Pireneusoktól Eszak-Németországig terjed. Ausztriából csak Voralbergből, Tirolból és Felső-Ausztriából ismerjük (Mandl 1957). Az egyetlen hazai adat Sopron (Szél 1985) megerősítésre szorul. Föltehetőleg a Kárpátok vonulatában és a Bihari hegységben egyaránt gyakori Carabus auronitensről lehetett szó, amelyet rosszul határoztak meg. Stiller (1934/a) egyértelműen utal rá, hogy a Carabus (auratus) auronitens behurcolt faj, amely nem él a Dél-Alföldön. Árvízi törmelékkel, esetleg tutajokkal ide kerülhetett ugyan néhány egyed, de ezek megtelepedni nem tudtak. A romboló fenyőcincér (Tetropium castaneum ab. luridum) előfordulása a Marostorok füzeseiben talán még az előzőnél is makacsabb adatnak bizonyult. Vánky és Vellay (1894) bukkant rá cincérre 1886 05. 09-én. Táblázatuk gyakorisági mutatója szerint a bogarak „egyesével fordult elő". Az adat valóságtartalmát nincs okunk kétségbe vonni, hiszen a behurcolás szinte napi gyakorlatnak számított ebben az időben. A folyamszabályozásokat követően Máramarosból és Erdélyből megindultak a fenyőszállítmányok az Alföldre. A századforduló idején 1898-tól 1915-ig a Tiszán és a Maroson évente átlag 500.000 m

3 lucfenyőt tutajoztak le Szegedig, ahol az ország legnagyobb fűrészelt fenyőárút előállító üzemei működtek (Hiller 1985). A különben eléggé kritikus szemléletű Csiki Ernő (1906) megjegyzés nélkül átvette a Tetropium castaneum ab. luridum adatot és ugyanígy tett Erdős József (1935) is. A hullámtéri bogárvilág és áradások közötti összefüggést az 1930-as években kezdték el alaposabban tanulmányozni. Az apropót az 1932. évi rendkívül magas és hosszantartó áradás adta. Stiller több munkájában (1926, 1934/a, 1934/b, 1935, 1939, 1942) találhatók utalások a hullámtér Coleopteráira. Az 1932. évi nagyárvíz kapcsán számos időtálló megfigyelést végzett (Stiller 1934/a). Mivel erről a németül megjelent munkáról még a szűkebb értelemben szakma is „sikeresen" megfeledkezett, indokoltnak látszik az átlagosnál kissé bővebben idézni. Vánkyhoz és Vellayhoz (1894) hasonlóan ő is a nyáron rajzó bogarakra tartotta leginkább pusztítónak a tavaszi áradást.