A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vetyehát emlős /Mammalia/ faunája

következőt olvashatjuk: „Dampma wlgo Euz,..." -idézi Csőre (1980)-. Szeged v. közig, levéltára 1712. évi lajstromozatlan irataiban Reizner (1899/a)" az alábbi megerősítő közlést találta: „Fáczán madarakat, eleven őzeket most bőven kaphatni, az vizek mind kiűzték." 1741-ben Stanislavich püspök és Makó városa között kötött váltságszerződésben szerepel, hogy a városiak kötelesek a püspöknek többek között „egy őzet, vagy e helyet 30 frtot „ is adni (idézi Reizner - 1984 - Az eredeti mű 1892-ben jelent meg). Mivel a néphagyomány szerint a farkas (Canis lupus) a Tápai-rét nádasaiban is előfordult (Inczeffi 1971), érdemes e témakört alaposabban körüljárni. Az első dolog amit el kellene dönteni az, hogy a nádifarkas elnevezés alatt valójában milyen állatot értünk aranysakált, ahogy Méhely (1898) állította, vagy farkast. Paszlavszky (1918) a század elején felvetette, hogy a nádi farkas a farkas egy kisebb, kárpát-medencei alfaja. A legújabb nézetek szerint (Nagy 1982, Szomjas 1986) nem alfajnak, hanem inkább ökotípusnak tekinthető. (Az önálló elterjedéssel bíró ökotípusokat alfajnak nevezzük.) Az aranysakállal (Cams aureus), melynek kárpát-medencei előfordulásait Szunyoghy (1957) összegezte, semmiképp sem keverhető össze. Úgy tűnik az 1700-as évek közepén a farkas gyakori vadnak számitott Szeged környékén. Az 1751. évi februári nagy hideggel kapcsolatban idézi Reizner / 1899/a/ az alábbi feljegyzést: „Soknak marhái az éhségtől eldöglöttek; másokéit a farkasok ették meg, melyek nagy seregben kóboroltak prédát keresni...Biró uram istállójából a szálláson egy farkast a béres füleinél fogva vont ki a jászolból vagy a marhák közül elevenen húshagyó kedd előtti vasárnapon..." A kártétel jellegéből egyértelműen következik, hogy Canis lupusról és nem Canis auerusról van szó, bár egészséges, kifejlett farkast nemigen lehet a fülénél vonszolni. 1772 május 11-én Szeged városa átiratban szólította fel a szomszédos Dorozsmát, hogy „egyenlő akarattal űzzék ki a nádasokból a farkasokat" (Sztriha 1937). A folyamszabályozásokig előfordulása és honossága biztosnak vehető. A szegedi lapokban a folyamszabályozások utáni időkben is olvashatók egyes példányokról, vagy apróbb falkákról szóló hírek. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhányat ezek közül. A legérdekesebb a Széchenyi téri farkas esete, amelyet éjszakai lámpagyújtogatók fedeztek fel a Széchenyi téren. Másnap reggel egy rókusi polgár arról számolt be a rendőrkapitánynak, hogy hajnalban az udvarán otromba nagy tanyai kutyát lűtt, amit valami lumpok hajtottak oda (SzH 1888 02.7.). A farkas hírlapi kacsának tűnik. A kutyává változott belvárosi ordas története kivételnek számít, a legtöbb közlemény vadászok által ellenőrzött tényeken alapul. 1879 szeptemberében az ásotthalmi erdőkben meghúzódó farkast vertek agyon (SzN 1897 09.27.). 1982 áprilisában ordasok garázdálkodtak a szabadkai és az ásotthalmi erdőkben. Elég sok juhot szét is téptek (SzN 1882 04.29.). 1888 február 4.-én az új szegedi Holt Maros mellett Mayer Miklós városi főkertész figyelt