A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vetyehát emlős /Mammalia/ faunája

fajok nevei I 2 3 4 85./ citromsármány /Emberiza citrinella sylvestris Ch. L. Brehm/ + + 86./ sordély /Emberiza c. calandrá L./ Összesen: 72 41 4 38 Fontos ártéri szórványadatnak számít Ács László megfigyelése. A Maroslele közelében lévő gencsháti parkba kitett „D típusú" fészekodúban sikerült megfigyelnie a füleskuvik (Otus s. scops) eredményes költését (Andrési 1996). Magyar és romániai kutatók munkája nyomán 1995-ben jelent meg a Maros folyó egészére kiterjedő kutatásokat összegző monográfia. A torkolat előtti 66 km hoszszú Maros szakaszra meglehetősen szűk terjedelmű faj listát közöltek, amely költési adatokat nem tartalmaz (Kohl-Szombath,Z.-Konya-Lőrincz-LibusSzombath,!. 1995). XVIII. és XIX. századi Csongrád megyei adatok, különös tekintettel az árterekre Bél Mátyás (1732/a) leírása a vadászok „kedvelt" emlősfajaira szintén elég részletesen kitér: „Feltűnően kevés a szarvas (cervorum) és az őz (damarum). Nem lehet tudni hogy ezt vajon a katonák, vagy a viszontagságos időnek kell-e rovására írni. A lakosok azt állították, hogy valamikor mindkét faj vad tömegesen kereste fel a mezőket és a Tisza folyó náddal borított szélét. Ugyanezt mondták a vaddisznókról (ferrarum) is, bár ezekből még ma is látható jó néhány. Gyakrabban fordult elő róka (vulpes), farkas (lupi) és nyúl (lepores). Ezek ugyanis nemcsak a mezőket keresik fel, hanem a nádasokat is, és mivel jól elrejtőznek, és lehetelenség őket kiűzni, csak télvíz idején. Fagykor, a tavak beállta után felgyújtják a nádasokat, miközben... Ilyenkor a menekülő hódokkal (castoribus) és vidrákkal (lutns) együtt nemcsak hatalmas mennyiségű farkast (luporum) és rókát (vulpium) hanem olykor őzeket (damae) és szarvasokat (cervi) is zsákmányolnak." A leírásból az egykori gyakoriságra nézve, nem érdemes következtetéseket levonni. Különösen akkor nem, ha azok eltúlzottnak tűnnek. A pásztorok szerint farkasból egy is több a kelleténél. Valószínűleg hasonlóan vélekedtek erről a dologról a korabeli vadászok is. Megválaszolhatatlan tehát az a kérdés, hogy mennyi ordas lehetett a hatalmas tömeg. Mint az idézetből is kitűnt a „dama" esetünkben nem dámszarvast (Dama d. dama), hanem őzet (Capreolus c. capreolus) jelent. 1456-ban egy oklevélben a Vetyehát emlős /Mammalia/faunája