A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Gaskó Béla: Emlékezés Vellay Imrére (1850-1898) különös tekintettel a szegedi városi múzeumot érintő adatokra

földjének termékeire legyünk tekintettel, nem helyes, mert a tanúság akkor mé­lyed, a látókör akkor tágul, a midőn hazánk termékeinek helyét és viszonyát az egyetemes rendszerben ismerjük fel." A helyszíni szemle után tehát nem a helyi zoológusok, általa hibásnak tartott elutasító véleménye miatt ellenzi a Schaufuss gyűjtemény Szegedre kerülé­sét. Főbb indokai a következők: 1./ Szó sincs múzeumról, a látott anyag inkább „... egy régi természetrajzi keres­kedésnek legnagyobbrészt igen elhanyagolt állapotú, el nem kelt maradványa; részben olyan maradék, a mely a használható anyag többszörös kiválogatása után fennmaradt s már sehogysem értékesíthető." 2.1 A preparátumok zöme lelőhelyezetlen, pedig az lenne „...a legfontosabb, hogy a tárgyak ne nélkülözzék azokat az adatokat sem - nevezetesen a származást ille­tőleg - a melyeket a természethistória mai magaslata el sem engedhet." 3. / Különösen a madarakat, de az emlősöket is szétrágták az Anthrenusok (múze­umbogarak). A dermoplasztikák a nem megfelelő tárolástól penészesek. 4. / Bár a bogarak és a lepkék jobb állapotúak, az eddig leírtak ezekre a rovarcso­portokra is vonatkoznak. Ha közvetve is, de a szakvélemény a Vellay Imre nevével fémjelzett irányzat fe­lülkerekedését jelentette. Annyit Herman Ottó is elismer, hogy a rovarok határozása általában kor­rekt. Véleménye megalapozottnak tűnik, hiszen Schaufuss ekkor már neves entomológusnak számít. Szaktudását az 1916-ban, Stuttgartban kiadott kétkötetes müve, a Calwers Käferbuch bizonyítja. Amennyiben gyűjteménye Szegedre kerül, összehasonlító anyagként felbecsülhetetlen szolgálatot tehetett volna a helyi fau­nakutatás számára. Úgy tűnik ez a lehetőség elkerülte mindkét vitázó fél figyel­mét. Az egész ügy legnagyobb hozadéka az, hogy a természetrajzi anyag szét­szóratásának morbid víziója végleg lekerült a napirendről. A komplett gyüjte­ményvásárlás meghiúsulása után Reizner János igazgató áttért a lényegesen célra­vezetőbb apróbb lépések taktikájára. A gyűjteményfejlesztés koncepciójában a szakma és a városvezetés (köz­vetve a múzeumigazgató) közötti szemléletbeli különbséget később sem sikerült mindig áthidalni. Az alapproblémáról Reizner 1901. évi levelezéséből nyerhetünk pontos képet .Feltehetően Szeged város polgármesterének írta augusztus 30.-án dr. Horváth Géza (az Allattár igazgatója) júniusi felügyeleti látogatásáról 1 : "Volt ugyan szó közöttünk arról is, hogy jó lenne a természetrajzi múzeum fentartására (conserválására) rendezésére és a gyűjtemények kiegészítésére a helybeli tanár urak közül szakembert alkalmazna s ez által mi a könyvtári tevé­kenységre több időt szentelhetnénk.

Next

/
Thumbnails
Contents