A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kőhegyi Mihály – Rékási József: Adatok Észak-Bácska madarainak vonulásához, különös tekintettel a fehér gólya (Ciconia ciconia) ökológiai vizsgálatára

kat. Az első lépésben csak a fészkekbe tették, az öregek felnevelték, és velük együtt vonultak el, ami amellett szólt, hogy a fiatalok az öregektől tanulnak meg tájékozódni. Ezt cáfolja a második kísérlet, amikor nem a fészekbe tették a fíókákat, hanem volierben nevelték fel, és csak az öregek elvonulása után engedték őket szabadon. Ha helyben tartották, a fiatalok ugyanazon útvonalat követték, mint az öregek, ellenben, ha átvitték egy másik populáció területére, akkor az így elengedett fiatalok olyan helyeken kerültek meg, ahol máskülönben nem szokott gólya vonulni, tehát „eltévedtek" szüleik útvonala irányába. Ez inkább az öröklött tulajdonság mellett szólt, bár az esetek elég kis számúak. A fentiekre egy másik bizonyíték is akad, a kakukk példája. Ez a faj vér szerinti szüleit soha nem ismeri, különböző madarak fészkében nő fel, s mégis a fiatal kakukk a helyes utat választva Afrika trópusi tájain telel akkor is, ha a mostohaszülei, pl. az állandó madárnak számító ökörszem, vagy a Földközi-tenger melléki telelőhelyekre vonuló vörösbegy volt. Az öreg kakukk egyedek korábban, szeptember első felében indulnak útnak, az az évben kelt fiatalok valamivel később követik őket. A vonulási utak eltérősége legfeltűnőbb az amerikai madarak esetében. A Chradrius d. dominicus Müller, amely Alaszkában és Canada legészakibb részein költ, ősszel délnyugatnak fordulva az Atlanti-óceán partjai mentén és az Antillákon jut el az Argentin pampákra, ellenben tavasszal onnan északkeletnek véve az irányt keresztül szeli át Dél-Amerikát, és a KözépAmenkai vékony földnyelven, majd a Mexikói-öblön át ismét a kontinens kellős közepén tér vissza északi hazájába. Az amerikai kis énekes madarak közt is találkozunk hasonló esettel. Hazánkban Beretzk bebizonyította, hogy a tiszántúli szikesek mentén a kis póling (Numenius phaeopus) ezrével vonul át tavasszal, ellenben az őszi vonulás, amit könnyebben lehetne észlelni annak lassúbb volta miatt, szinte teljesen elmarad hazánk területén. Ennek okát Geyr szaharai kutatásai adták meg, ugyanis az állandó szelek oldalhatása kitéríti a madarakat az eredeti vonulási irányuktól. Végül a vonulással kapcsolatban kell megemlékezni a kóborlásról is. Az állandó és a koborló-vonuló madár jellege eléggé összefolyik. A kóbor madarat úgy határozhatjuk meg, hogy olyan madár, amely télen táplálék után kis, néha nagyobb távolságra is rendszertelenül bejár egy vidéket. Hermann Ottó mesteri tolla költőien örökítette meg, amint a cinkék, csuszkák, fakúszók, pintyek csapata az „öreg harkály" vezetése alatt járja az erdőt. Ilyen csapatokba ideiglenesen vonuló madarak is belekeverednek, főleg poszáták, füzikék. Egyesek ide sorolják a köztes vonulást is (Zwischenzug). A kóborlás lényege a rendszertelen irány és a viszonylag nem nagy távolság. Számos fajjal végzett áttelepítési kísérletet Rüppel (1975). Nem is beszélve Wodzicki gólyakísérleteiről, amelynek lényege az volt, hogy milyen hamar találnak vissza az eredeti úton fészkükbe a gólyák, amikor Lengyelországból Szíriáig vitette vissza őket. Ezek a kísérletek a mikéntre adhattak választ, de nem a hogyanra. Erre vonatkozólag a svédek a földmágnesesség irányító hatását feltételezik. Yeagly