A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kőhegyi Mihály – Rékási József: Adatok Észak-Bácska madarainak vonulásához, különös tekintettel a fehér gólya (Ciconia ciconia) ökológiai vizsgálatára

1951-ben végezte vizsgálatait postagalambokkal, és arra az eredményre jutott, hogyha Amerika olyan pontjára vitette át őket, amelynek mágneses görbéje és Coriolis görbéjének találkozási pontja azonos volt, a galambok nem szálltak vissza a dúcukba, amiből arra következtetett, hogy a madarak agyában kell egy olyan receptornak lennie, mely a Föld mágnesességét érzékeli. Ezt a fiziológusok cáfolták. 1949-ben olvashatjuk Kramer első vizsgálatait, aki elsősorban seregélyekkel, de sok más fajjal is kísérletezett. Kramer (1962) arra kereste a választ, miként reagálnak a Nap és a csillagok állására, és ezt volierben, mesterséges égbolttal is folytatta. Korai tragikus halála megakadályozta vizsgálatai befejezésében, melyeket St. Paul folytatott tovább, s arra az eredményre jutott, hogy a napfény ciklus hat a vonulásra és tájékozódásra, éjjel pedig a csillagos égbolt. A navigációra vonatkozólag ezen az úton haladnak Matthews (1968) kutatásai is, aki megkülönböztet navigációt, ami hosszú távon a vonulás iránykövetésére vonatkozik, másodszor orientációt, ami a helyi tájékozódást szolgálja, és a „homingot", a hazatalálást. Míg az elsőben a főszerepet az eddig ismertetettek játsszák, addig a két utóbbiban, de főleg a harmadikban a látásnak és a helyismeretnek is komoly szerep jut. Ezt az amerikaiak és németek a nagyobb testű fajok hátára (pl. németek fehérgólyára) szerelt adókészülékkel próbálták vizsgálni. De beleszóltak a vonulás megindulásának kutatásába a fiziológusok is, elsősorban Wolfson, aki olyan kaliforniai pintyféléket vetett össze, melyeknek egyik alfaja vonuló, a másik, a délebbi nem. Szerinte a fényperiódus olyan kihatással bír a belső elválasztású (endokrin) mirigyekre, amelyek vonulásnyugtalanságot idéznek elő, s így megindítják azt. A szeizmográffal ellátott kalitka jelezte nyugtalanságuk fokát. A nem vonuló alfajok agyalapi mirigysejtjeinek Golgi-apparátusát vizsgálták. Wagner kísérleteit kiegészítette azzal, hogy állatait magával vitte a forró égöv alá, ahol a hatások mérsékelődtek. Ezeket a vizsgálatokat támasztotta alá Gál Geláz bencés (1940), a madarak pajzsmirigyének ciklikus változásai című doktori értekezésében. Szövettani kutatások folytak a ritmusokra vonatkozólag is. A sok, de csak részben megválaszolt, vagy csak gyenge indoklással alátámasztott kérdés mellett a mérsékelt égöv kutatói megfeledkeztek arról, hogy a trópusok felé is tekintsenek, ahol a klímaváltozás nem annyira nagy, és mégis van vonulás, bér másképpen zajlik le, mint a mérsékelt égöv alatt (Berlioz 1946). Szoktuk emlegetni az eleség hiányát is, bár teljesen ez sem magyaráz meg mindent, mert pl. a fehér gólya még szeptemberben, sőt október java részében megtalálná Magyarországon a táplálékát, mégis rendszerint augusztus végén elvonul. Nem egyből délkeletnek indulnak, hanem kissé északnyugatnak repülnek - ezt igazolja a Felsőszentivánon gyűrűzött gólyánk, amely a dunántúli Regölyön került meg -, s ott gyülekeznek folyók, rétek mentén, s onnan indulnak csapatosan délkeletnek, a Boszporuszon át a Nílust követve le Fokföldig.