A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kőhegyi Mihály – Rékási József: Adatok Észak-Bácska madarainak vonulásához, különös tekintettel a fehér gólya (Ciconia ciconia) ökológiai vizsgálatára

mozgalmaival csaknem egy időre esnek, amelyekkel pedig semmiféle ökológiai kapcsolatot sem mutathatunk ki. Az inváziók másik típusa a keresztcsőrűek (Loxia sp.) mozgalma, amely valóban összefügg a fenyőtoboz mennyiségével, és június-október közt szokott hazánkban lezajlani. Az invázió harmadik típusa a pásztormadáré (Pastor roseus). Sáskajárásos években turkesztáni hazájából felkerekedik, és Magyarországot is tömegesen lepi el. Bácsszentgyörgyön pl. ilyenkor, a májusi cseresznyeéréskor rendszeresen megjelent néhány példány, amelyet Dombay Ernő ornithológus figyelt meg több éven keresztül, s mindig ugyanabban az időben érkeztek a plébánia kertjébe. Itt igen gyorsan költöttek, majd ismét visszafordultak, és évek hosszú során át nem jelentkeztek. Az invázió negyedik típusa a talpastyúk (Syrrhaptes paradoxus) tömeges megjelenése, ezek azonban most már évtizedek óta elmaradtak. 1863-ban és 1888-ban voltak a nagy európai inváziói, amikor még Angliát és Skandináviát is ellepték. Két évig is visszamaradtak, néhány költési kísérlet is történt, de azután eltűntek. A vonulás kutatása is mutatja, hogy minden madárélet megnyilvánulása lényege a repülési képességgel áll összefüggésben, amely meghatározó módon csakis a madár tulajdonsága. Közben folytak egyéb irányú kutatások is. Az igazi vonuló fajok közül a legalaposabban a fehér gólya (Ciconia ciconia) útját ismertük meg a gyürüzés segítségével. A gólyaállomány egy kisebb nyugati és egy nagyobb keleti népességre oszlik. Az első a nyugati tengerpartot és a folyórendszereket követve Gibraltáron kel át Afrikába, s onnan a nyugati tengerpart mentén, részben pedig a Szaharán keresztül jut Dél-Afrikába. A nagyobbik tömeg a magyar medencén át, a Boszporusznál hagyja el Európát, majd Kis-Azsián, Palesztinán keresztülhaladva a Nílus és a Nagy-tavak völgye mentén jut el ugyanoda (4. táblázat). Ez évente kétszer tízezer kilométeres vándorlást jelent légvonalban. A tévedés csak annyiban volt, hogy régen a Weser folyó vonalát éles választóvonalnak tekintették. A gyürűzések tanulsága szerint pedig a Weser és a Rajna közt - költözés szempontjából - kevert népesség él, annyira, hogy ezt a vonalat meghosszabbítva Dániáig, akadt olyan gólyafészek, amelyből az egyik fióka keletnek, a másik nyugatnak vándorolt. A vonulás csak a Föld északi féltekéjének madárvilága körében általános jelenség, azonban a trópusok alatt sem maradnak állandóan egy helyen a madarak, így utalnunk kell a kolibrik és a nektárevő madarak mozgalmaira, amelyek kénytelenek bizonyos virágok nyílását követni, hasonlóan néhány gyümölcsevő madárhoz. Megállapították, hogy egyes rovarevő fajok tápláléka annyira lecsökken a száraz évszakban, hogy a madagaszkári fajok március vége és október közt kénytelenek Közép-Afrika nedvesebb erdeibe vonulni. A déli tengerek kutatói ugyancsak megfigyelték a madarak vándorlását. A király- és császárpingvin (Apterodytes sp.) vándorlása egész idejét szinte a tengeren tölti. Schütz (1938) a gólyák tájékozódására kereste a választ és arra a kérdésre, vajon az öröklött-e vagy eltanult. Kicserélték a nyugat- és keletnémet gólyafíóká-