A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

„Szent és üdvösséges dolog a holtakért imádkozni, Hogy bűneiktől feloldoztassanak! " Olajfák honában, szép Olaszországban Sötét éjszakának csendes órájában, Mikor már leszállott mindenre a szender, Hazafelé tartott egy ájtatos ember. Néma sírok mellett vezetett el útja, Zizgett a keresztek száraz koszorúja, Amint váltja léptit, hirtelen megtorpan... Kemény tárgy ütődik lábához a porban. Lehajolván nézi, útját hogy mi állja? S mit kezébe fölvett: ember koponyája! Borzadva tekint rá, de nem hagyja ottan, Betakarja földdel és narancsfa lombbal, Majd letérdel mellé, imát rebeg ajka... De fölrezzen íme, egy bús, síri hangra: „Irgalmas halandó! Nem véletlen okból Kerültem én ide nyugalmas síromból, Tudd meg, te jó ember, nyugalmam az bántja, Hogy a lelkemet még senki meg nem szánta. Nem mondott el senki - amikor itt látott Öt Üdvözletet és annyi Miatyánkot... S addig szegény lelkem nyugtot nem találhat, Amíg el nem mondják értem ezen szent imákat!" Legott a jó ember leborulva térdre, S szíve imádságát felküldte az égbe. S amint fölállt ormán, szent keresztet vetve, Hófehér galamb szállt a csillagos Mennybe! Amen. Az alábbi ének pedig, amelyet Simonyifalván szokott halott mellett énekelni Matyelka Mária (sz. 1956) , a bibliai Tóbiást állítja a halottért virrasztó emberek elé: Szent dolog az, hogy most ide jöttetek, Virrasztóba össze gyülekeztetek, Mert ebből azt értitek, hogy halandók Ti is vagytok Világból kimúlandók. Üdvösséges dolog a jót követni, Irgalmasság halottakat temetni, Tóbiásnak azért emlékezete Szentírásban vagyon nagy dicsérete. 18 Matyelka Mária Simonyifalva kántornője, aki halott mellé is eljár virrasztani néhány asszony kíséretében. Énekei kevés kivétellel megegyeznek a Pécskán és környékén használatos énekekkel.