A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Szűcs Judit: Ártéri és hullámtéri haszonvételek, gazdálkodás Csongrád határában

például 2006-ban a legidősebbek között Puskás József (sz. 1927) nyugdíjas tanítóra és Gyovai László (sz. 1927) nyugdíjas tűzoltóparancsnokra, akik értenek a vadalanyba oltáshoz. Puskás József a Tiszához közeli Réti János utcában lakóként - más hasonló fekvésű telkek tulajdonosaihoz hasonlóan - a gyakori magas talajvíz miatt csak vadalanyba oltott szőlőt és gyümölcsfát tart a kertjében. Fiatal korában tanyai gazdálkodótól tanulta meg a zöldoltással nemesítést. Az előbbi adatokat értelmezhetjük az ártéri szőlőművelés utóéletének.

67 A parti birtokosok, akiknek a földje élő vagy holt vízzel határos volt, a meder közepéig tulajdonosai voltak a víznek. Nemcsak gondozniuk kellett a partot és a hozzá tartozó vizet, hanem halászhattak is.

68 A vízparti táj a paraszti vadászatra is alkalmat adott. Engedély nélkül, orvvadászként fogták az apróvadat.

69 Fegyvert nem tartó kisemberek (napszámosok, kubikosok) apróvadnak, nyúlnak, őznek, madaraknak, fácánnak tűrt vetettek. (Régiesebb alakjában 'tűr', majd a magánhangzók nyíltabbá válásával 'tör' hangalakot vett fel. A csongrádi nyelvjárásban megőrizte a régiesebb, zártabb magánhangzójú alakot.

70

) Nagy előnye volt, hogy hangtalan szerszámként nem árulta el használóját. Hurokként, tűrként madárbelet, a közelmúltban (attól függően mit találtak otthon, illetve mit akartak fogni) lószőrt (lófarkat), közönséges drótot vagy ruhaszárító kötelet alkalmaztak.

71 A tőrrel vadászni akaró emberek a vízparton, az erdőben megfigyelték, merre visz az állat útja, csapása. Ezek az utak általában gazos, burgyingos helyeken vittek. Figyelembe kellett venni mekkora a madár, milyen magasan hordja a fejét, ha megy a gyalogútján. A Tisza partjára, a vízben álló fűzfasuhába lerakott tőrbe gyakran belelépett a halász és hasra bukott. (Mészáros János 1925-2004) A belsővárosi kisemberek egészen 1945-ig a közeli ártérbe és az uraság erdejébe jártak nyúlra vadászni. Az ártéri csapásra gyakran 300 tőrt is leraktak. Mindenki tudta, hogy melyik a sajátja. A szőlőtulajdonosok a szőlőben nyúlnak, őznek raktak ki csalit. (Valószínűleg napjainkban is hasonlóképpen megfogják télen a kertjükbe tévedő apróvadat, nyulat és őzet, hogy ne rágják le a fák törzsét, rügyeit, illetve hogy friss vadhúshoz jussanak.) A gazdák tanyájuk közelében tettek ki hurkot. Nagy Rókus (sz. 1912) mondta el a készítését. Két ágast (Y alakú gallyat) szúrtak le egy méter távolságra, rájuk egyenes ágat tettek, erre szerelték a lószőrből font hurkot például fogoly csalinak. A hurok leért a hó színéig, ahová gabonát szórtak. A fogoly csipegette a gabonát, és a nyaka beleakadt a hurokba. Csapdát is használhattak, de a hurok, a tűr általánosabb lehetett. A csapda elsősorban a kártevők irtására szolgálhatott. Férfiak, fiatal legények az első és második világháborúban jutottak fegyverhez.

72 Mészáros János halász szerint nem csak a halászszerszámokat, például hálót 67 Égető 1993. Az ártéri erdőkkel is foglalkozik. 68 Szilágyi 1998. 43-66; Tárkány Szűcs 1981. 565-575. Ebben jobbágyfelszabadítás után a település tanácsának rendeletei is szerepet játszhattak. 69 Gunda - Szilágyi 2001. 43-63. 70 Uo. 56-57. Hurok összefoglaló néven szerepel. 71 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest 1976. III. 969-970. tör 2. Nyelvjárásokban használatos szóként jelzi. 72 1980-ban Szentesen beszéltem idős parasztemberrel, aki az első világháborúból maradt fegyverrel vadászott a saját földjén.