A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Szűcs Judit: Ártéri és hullámtéri haszonvételek, gazdálkodás Csongrád határában
használták madárfogásra. A második világháború végén a katonák eldobált fegyvereit összeszedték, majd a géplakatos sörétes puskává alakította, daraboltak hozzá ólmot is. Négyen-öten barátok összefogtak, éjszaka mentek két-három puskával vadászni. Fácánt, varjút, szarkát lőttek. Esetükben a vadászat csak egy évig tartott, mert feljelentették őket. A fegyvereket és a töltényeket adatközlőm apja a Tiszába dobta. A tanyavilágban fegyvert legálisan vagy illegálisan tartó gazdák és legény fiaik, esetleg alkalmazottaik is télen a szomszédokkal, rokonokkal körvadászatot rendeztek nagyobb vadra. Nagy Rókus beszélt erről is: - Orvvadász? Jómagam is az voltam. Nem is kicsit... Volt két puskám. Egy levente puskáin meg egy tizenhatos puskám. Ha megfogták [ti. valakit puskával], akkor egy-két pofon meg nyolc-tíz pengő. De engem nem fogtak meg sose. Az orvvadászathoz kutyát nem használtak. Körvadászatot csináltunk. Négyen-öten összefogtunk, hajtottuk a kukoricást... Akinek sikerült [nyulat fogni], hazavitte, megette. Paprikásan, vadasan. " A 20. század eleji nagyréti és mámai-réti paraszti vadászatra idősebb Ornyik Sándor mondott példát. A közeli tanya tulajdonosának, barátja apjának, Forgó Pálnak volt fegyvertartási engedélye. A fegyvert önvédelemre használhatta. Fia, Forgó Imre (sz. 1908) ezzel vadászott nyúlra, fogolyra és fácánra. A hajtója adatközlőm volt. Holdvilágos téli éjszakán félméteres hóban mentek ki vadászni. Ekkora hóban sem a nyúl, sem a madár nem tudott szaladni. A vadász ment a szőlő közepén, barátja az úton követte hajtóként. A szőlő végére érve három nyulat és három foglyot ejtettek. Más alkalommal a Tisza szélén hatszáz méteres szakaszon hat nyúl lett a zsákmány. Előfordult, hogy az istállóban beültek a jászolba, ahonnan kiláttak a közeli veteményes kertbe. Három nyulat lőttek azon az estén. A lőtt vadat mindig Ornyik Sándor apjához vitték, aki megnyúzta a nyulakat és még melegében megkoppasztotta a madarakat. Az így lőtt állatot, húst sohasem adták el pénzért. Egymás között a fegyverrel vagy hurokkal, csapdával vadászót, vagyis az orvvadászt nem ítélték el. A vadorzót, aki a más csapdájából kiszedte a zsákmányt, elítélték, cselekedete lopásnak minősült a helyi népi jogi gondolkodás szerint is. 73 A Bökény nevü határrész a Belsővárosnak 74 nevezett városrész mellett, a Tisza kanyarulatában fekszik. 1786-1789-ben készült összeírásban még vízállásos terület, nem hasznosítható. 75 Maszlag János (1883-1966) nagyapja legénykorában, a szabályozás előtt a Bökény egyik szárazulatán, az Ürmös-háton gyékénykunyhóban lakott, ahonnan 1826ban jött fel a városba. A halászatot ezután is folytatta. Kint, az Ürmös-háton élve bizonyára a vízjárásos terület egyéb hasznait is megszerezte, vadászott, gyűjtögetett. 76 A Bökény nevű határrész állapotáról, hasznairól 19. század közepi, szóbeli és írásos adatok egészítik ki egymást. Maszlag István (sz. 1909) apja és nagyapja vésett csónakkal járták a Bökényt kacsatojásozni, a vadkacsa tojását összegyűjteni. Váry Gellért piarista paptanár 1904-ben, 61 évesen írja: „Csongorád legközelebbi határában 73 Tárkány Szűcs 1981 553-565, 74 Szűcs J. 1994. 248-249. 75 Kruzslicz 1988. 28-29. 76 Maszlag János „kivételesen nagy tapasztalatú" csongrádi halász volt, akinek emlékiratából idéztem. A dokumentum a Tari László Múzeum néprajzi adattárában 72-87. leltári számon szerepel. Közlése: Szűcs J. 2005./2 76.
