A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Szűcs Judit: Ártéri és hullámtéri haszonvételek, gazdálkodás Csongrád határában

menni. A szabályozással jelentősen lecsökkent kaszáló- és legelőterületeket, a gátak, a kubikgödrök környékének fühozama pótolta, ha kis mértékben is. Szerinte 1945 után, a téeszek megalakulásával csökkent, majd meg is szűnt ez a gondozás. Csongrád megye leírásában az 1730-as évekből Bél Mátyás a fekete bakonyi és a vörös szalontai sertés tartását is említi. Mindkét fajtának a mocsarakban, nádasokban talált hal és növényi gyökerek nyújtottak táplálékot.

34 Száz év múlva írta Fényes Elek: „Sertéseket, különösen szőke mangalicákat, szinte nagy bőséggel nevelnek a lakosok, melyek a vizek elapadása után a rétségekben hamar meghíznak."

35 A Tiszán túli nádas rét, napjainkig is használt nevén Nagyrét részeinek földrajzi nevei közül a folyószabályozás előtti rideg állattartásra utal az „Elles" (dombján juhokat ellettek), mellette a „Lófogó" (a Kis-Tisza által körül vett terület, ahol a szabadon legeltetett lovakat fogták be). (A Fekete házaspár közlése alapján.) Sövényházy Antal kismonográfiájában a szabályozás előtti állattartásról így írt a 19. század végén: „Csongrád lakosai... különösen állattenyésztéssel foglalkoztak. Az állattenyésztésre kiválóan alkalmas legelökkel és rétekkel bőven el voltak látva. A nagy rét, kilenczes és a bukros, igen sok szénát termettek. Kiválóan a magyar marhát és a juhot tenyésztették... míg a hó le nem esett, szabad ég alatt volt a jószág." A 19. század végét jelentő, a rétek, legelők, kaszálók lecsapolása utáni időszakról is beszámolt: „Lakosai jelenleg... kisebb mérvben állattenyésztéssel foglalkoznak. Lótenyésztése emelkedőben, míg marha és juhtenyésztése hanyatlóban van, mert szénatermesztésre nem sok alkalmas legelője is itt-ott van, (a bukrost kivéve) kis területű. Nagy kiterjedésű rétjei ma már szántóföldek."

36 Bokros-puszta, Kis-Bokros, Nagy-Bokros, az árvízmentes homokhát és a Tisza árterének találkozása lehetőséget adott az ember letelepedéséhez. Középkori település a Kiskőhalom, Nagykőhalom és Gyója nevű határrész. A letelepedéssel párhuzamosan megindult a táj átalakítása, a homoki tölgyeseket homoki legelők, majd a 18. századtól szőlő váltotta fel. A puszta árvízjárta mocsarai és füz-nyár ligetei területén a fokgazdálkodás alakult ki.

37 A II. József- kori kataszteri fölmérésben a 18. század végén Kis-Bokros és Nagy-Bokros többnyire vízzel borított, szikes legelő, melynek területe 829 hold 1393 négyszögöl volt.

38 A csongrádi paraszti állattartás, kiemelten a Bokros-pusztához kötődő félszilaj állattartás szóbeliséggel elérhető időszakának, a 20. század második harmadának leírása elkészült.

39 Az ármentesítés előtti réti állattartás emlékeiről szóbeliséggel még sikerült gyűjteni. Idősebb Ornyik Sándor 1986-ban mondta el, hogy a Nagyrétet a szabályozás előtt osztatlan területként használták. A tulajdonosok - akiknek egyike 34 Bél 1984. 15. 35 Fényes 1839. 157; Szabadfalvi 2001. 752-753. A szerző a bakonyi sertést a Dunántúlon, a szalontait az Alföldön, a Körösök vidékén honfoglalás óta tenyésztett fajtaként határozza meg. Szerinte a 18. század végétől kezdte kiszorítania két említett fajtának a délről érkezett sumadia keresztezésével kitenyésztett fajtája, a mangalica. 36 Sövényházy 1896.5. 37 Deák J. Á. 2001. 3. és Andrásfalvy 1973. 19-23. A holtágak gazdálkodásának alapját a holt víznek az élővízzel fokokon, csatornákon történő ellátása jelentette. 38 Kruzslicz 1988. 35. 39 Nagy 2000.71-97.