A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Szűcs Judit: Ártéri és hullámtéri haszonvételek, gazdálkodás Csongrád határában

pített nyár, 50 év múlva vágták ki. Az új erdő a védtöltés felöl szomorúfüzzel szegett, ezen belül juhar és platánfákat ültettek kísérletképpen, hogy ezek a fafajták bírják-e a hullámtéri magas vízállást. (Hajdú Dezső vízügyi mérnök szíves közlése alapján.) A Mámai-rétben, a Kis-Tiszán a vízben fűzfa nőtt mezsgyének. A hajóvontatási utakon csak alacsony növésű füzet engedtek ültetni, hogy a hajó és a vontató ember vagy állat között kihúzott kötelet ne érje el. De még így is alkalmaztak egy embert, a kuturást

2%

, aki a hajó vontatása közben a vontatókötelet egy bottal emelgette, ha megakadt egy-egy fűzfasuhában. Bokros község árvízjárta részein még a 20. században is jelentős mennyiségű fűzfavesszőt gyűjtöttek.

29 A folyó partján, folyamos porondokon (homokos fövenyeken, zátonyokon) sűrűn nőtt a fűzfagally. Ez a szálanként nőtt fűz 4-5 év alatt hosszabb, erőteljesebb lett, mint a fűzfán termett gally. Fonásra az egyéves gallyat használták. A csongrádi szakaszmérnökség rőzsetermő helyei a következők voltak: a Dong-ér torkolatának környéke, a Tisza jobb partján, Csongrádtól délre haladva, Szent Jánosnál (így nevezték a Csongrád-Szentes közötti történelmi bődi rév csongrádi partját), a Kanász komp környékén Szegvár községnél és a bőtelki komptól délre. (Hajdú Dezső közlése) A füzfagallyból szállító és tároló edények készítését, fonását a 20. században házimunkaként, háziiparként és kisiparként is végezték.

30 A hántolt vagy hántolatlan fűzfagallyból a tanyai gazdák télen kosarat, garabolyt, kocsioldalt, hátaló kosarat, párszárítót, borosüveget fontak, seprőt készítettek. A fűzfafonást a fiúk a családban vagy az iskolában tanulták meg. Pintér János, az aranykalászos gazdatanfolyam 16 éves tanulója 1948-ban ezt írta naplójába

31

: „III. 23. K. Erős szél felhős idő. Kosárfonással telt el az idő." Férfimunkának számított, de csak az ügyesebbje vállalkozott erre. Az 1960-as, 1970-es években a helyi háziipari szövetkezetben is készítettek vesszőkosarakat, fonták az üvegeket. A közeli Alpár (Tiszaalpár) község határából hozták a nyersanyagot, a fonást végzők is ebből a közeli községből kerültek ki. (Szepesi István sz. 1919, Csépai Jánosné sz. 1924) Az ártéri erdő és a gát gondozása összefüggött. A társulat télen a fák nyesését, nyáron a fű kaszálását kiadta a közelben gazdálkodóknak. A gátak fűhozamát tavaszszal, a helyszínen készpénzért árverezték el. A vételár mellett úgynevezett bánatpénzt is kellett fizetni. Aki a sarjút (a második kaszálású, kistömegű füvet) lekaszálta, viszszakapta a bánatpénzt, aki nem, annak a területét a gátőr másnak kiadta.

32 A kubikgödrökeP is kaszálták. A gondozást rendelet írta elő, a munka elvégzésével a gazdák fához, tüzelőhöz és takarmányhoz jutottak. Egy nagyréti gazda lánya, Fekete Lászlóné Kása Viktória (sz. 1930) mondta: Boldog volt az, aki kapott munkát. Sok volt a jószág, kellett minden szál fű. Nyáron a kubikgödör kifüvedzett, bele lehetett 2S Gráfik 2001. 989. A dunai hajósok „kurtulás"-nak mondták. A csongrádi hajósok szóhasználatában „kuturás". 29 Deák J. Á. 2001. 3-4. 30 Szilágyi Miklós meghatározása alapján. Bellon 2003. 50-54. Az apró haszonvételek között elsőként említi meg a vessző feldolgozását. 31 Pintér 1948.4. 32

0rnyik Sándor (sz. 1930) nagyréti gazdák leszármazottja, mezőgazdász, nyugdíjas termelőszövetkezeti elnök írásbeli közlése alapján. 33 A mentetlen, a gát meder felőli oldalán a máig meglévő gödrök a folyószabályozás munkálatai közben jöttek létre, innen termelték ki a földet a gátak építéséhez.