A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Mód László: Az ifjúsági csoportkultúrák múzeumi reprezentációjának lehetőségei

téseként jönnek létre, vagy éppen láthatóvá válnak azok a folyamatok, amelyek ko­rábban a látogatók elöl elzárva mentek végbe. (Pl: konzerválás, restaurálás stb.) 24 A kiállítás rendezése során mi is arra törekedtünk, hogy bevonjuk a gyűjtőt a munkába, hiszen a gyűjtemény alapvetően az ő életútját, identitását jelképezi. Nem volt lehető­ségünk arra, hogy az egész anyagot bemutassuk, mivel nem állt rendelkezésünkre elegendő hely, ezért válogatni kellett. Nem tudtuk eldönteni, hogy mi az, ami fontos és kevésbé lényeges, emiatt segítségre volt szükségünk. A rendezés első fázisában előszelekciót végeztünk, ami különböző szempontok figyelembe vételén alapult. Elő­ször is klasszifikálni kellett az anyagot, ami azt jelentette, hogy elkülönítettük egy­mástól a magyar és a külföldi zenekarok koncertplakátjait. A kazetták és a cédék vitrinekbe kerültek, a filmvetítésekhez és a színi előadásokhoz kapcsolódó dokumen­tumok szintén külön csoportot alkottak, az újságokhoz hasonlóan. A szelekció bizo­nyos esetekben esztétikai szempontokon nyugodott. Tanulságos volt számunkra az, hogy a gyűjtő ugyanazt az anyagot teljesen másképpen rendezte el, ami azzal magya­rázható, hogy jómagam nem vettem részt az eseményekben, ő viszont az egyik kulcs­figurának számított. A kiállítás létrehozása egy olyan alkotó folyamat, amely a kiállított tárgyakon keresztül valamilyen üzenet továbbítására törekszik, tehát fontos szerepet játszhat a társadalmi kommunikációban. Nemcsak a múzeumokhoz, galériákhoz és a kulturális intézményekhez kapcsolódhat, hanem a mindennapi életben, az utcán, az otthonokban és a bevásárló központokban is találkozhatunk vele. A múzeumi tárlatok sajátos típust képviselnek, mivel az intézmény speciális kontextust biztosít számukra. A kiállítások olyan kommunikációs rendszerként is felfoghatóak, amelyeket az emberek meghatá­rozott helyzetben használnak, hogy kifejezzék önmagukat a kiválasztott tárgyak térbe­li elrendezésével. A „Szentes Underground" Egy kisváros ifjúsági szubkultúrái az 1990-es évek­ben című időszaki tárlat a Koszta József Múzeumban került megrendezésre, ami alap­vetően meghatározta a bemutatott tárgyak, dokumentumok jelentéstartalmát. Úgy vélem, hogy a gyűjtő tökéletesen megfogalmazta azt a hatást, amit a látogatók több­sége átélt a kiállítás megtekintése során: „Először is senki nem hiszi el, hogy egy ilyen anyag bekerülhetett a múzeumba. Valamiféle meglepetés, a múzeumban gyönyörű festmények találhatóak, minden vitrinekben van. Csendben kell sétálni a szőnyegeken, nem szabad hangoskodni. Hogyan kerülhet bemutatásra egy fénymásolt poszter?''' Úgy vélem, hogy e mondatok kellőképpen illusztrálják azt a múzeumképet, ami leg­több látogató fejében élt. Másképpen megfogalmazva, az intézmény egy szentélyhez vagy templomhoz hasonló, ahol bizonyos szabályokat kell követnünk a látogatás során, és az intézmény alapvetően a magas kultúra produktumainak a bemutatására szolgál. Hatásosnak bizonyult az is, hogy a gyűjtemény darabjait igyekeztünk a meg­szokott kiállítási technikák és installációs eszközök segítségével bemutatni, ami ma­gában foglalta többek között az anyag különböző tematikai csoportokba sorolását. A plakátokat, posztereket színes kartonokra ragasztottuk, üveglap alá tettük. Igyekez­tünk a kiállított darabok többségét feliratokkal is ellátni, amelyek kiemelték jelentő­24 Hooper-Greenhill, Eilean 2002. 191-215.

Next

/
Thumbnails
Contents