A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Mód László: Az ifjúsági csoportkultúrák múzeumi reprezentációjának lehetőségei
ként tevékenykedett. A gyűjtés motivációját egy olyan kiállítás jelentette, amely az 1980-as évekből származó underground zenei plakátokról készült, és az 1990-es évek elején került megrendezésre Budapesten a Fiatal Művészek Klubjában. Miután megtekintette, koncertplakátokat kezdett gyűjteni, amelyek elsősorban a saját zenei ízlését fejezték ki. Később ez a szempont háttérbe szorult, mivel szisztematikusan félretette azokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyek tevékenységéhez (koncertek szervezése) kapcsolódtak szorosan. Tíz év alatt jelentős mennyiségű anyag gyűlt össze, amely koncertplakátokból, koncertjegyekből, hangkazettákból, cédékből, fényképekből és különböző típusú szórólapokból, plakátokból áll. A gyűjtemény tehát olyan darabokból tevődik össze, amelyek életútjához kapcsolódnak, saját személyiségét jelképezik. A gyűjtő ebben az esetben saját élettörténetét dokumentálja különböző tárgyak segítségével. Ha a jövőben a múzeum meg kívánja vásárolni a tárgyegyüttest, akkor komoly problémát okozhat az anyag integrálása a már meglévő gyűjtemények rendszerébe. Természetesen a nyilvántartásba vétel során törekednünk kell arra, hogy a tárgyak, dokumentumok összetartozása kifejeződjön. Elképzelhetetlen az, hogy az anyagot különböző részekre tagoljuk, a hangkazettákat és a cédéket a hangzó-, a fényképeket pedig a fotógyűjteménybe leltározzuk. A gyűjtemény múzeumi integrálása kapcsán megkerülhetetlennek tűnik a muzealizáció, amely napjaink muzeológiai kutatásaiban, gondolkodásában teljes mértékben elfogadott és használt fogalom. Az egyik lehetséges meghatározás szerint a dolgok ideális értékeinek a megőrzésére tett kísérlet, amely mentális és fizikai cselekményként mindig is emberi döntések eredménye. Privilegizált és intézményesített helye a múzeum, de többé már nem csak hozzá kötődik. Gottfried Korff szerint kultúránk expanzív dinamizmusának tekinthető, amely jórészt azzal magyarázható, hogy a bennünket körülvevő tárgyi világ gyorsan változik, ezért elárasztanak bennünket a reliktumok. 22 Hermann Lübbe a múzeum növekvő vonzásában jelenkori kultúránk alapvető elbizonytalanodásának kifejeződését látta, amely az életünkben bekövetkező változások és váltások következménye. Megtörtént a populáris és a mindennapi kultúra muzealizálása, amelynek során a farmertől a szemétig mindent bemutatásra érdemesnek tekintettek. 23 A mi esetünkben úgy vélem, hogy a muzealizációnak két formáját kell megkülönböztetnünk. Az egyéni szintről akkor beszélhetünk, amikor a tárgyak, dokumentumok egy része elveszítve eredeti funkcióját a gyűjtemény elemévé vált (pl: koncertplakát - híradás az eseményről), mivel a gyűjtő szimbolikus vagy esztétikai értéket tulajdonított neki. A gyűjteményben találhatók olyan tárgyak is, amelyek megőrizték eredeti szerepkörüket, hiszen a hangkazettákon vagy cédéken rögzített zenei anyagot napjainkban is meg lehet hallgatni. Az intézményesített szint ebben az esetben a muzealizáció egy sajátos formáját jelentette, hiszen az anyag nem került a múzeum tulajdonába, a kiállítás lebontását követően visszakerült a gyűjtőhöz. A modern múzeumban a korábban elzárt terek nyitottá váltak, ami különböző szinteken érvényesül. A kiállítások gyakran a kurátorok és a közönség közös erőfeszí2 Korff, Gottfried 2004. 18-24. 3 Lübbe, Hermann 1983.9.
