A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Banner János: Szeged tárgyi néprajza Tömörkény munkáiban

hálót. Egyfából faragott csolnakján siklik a part mentében a vizek vándormadara, a halász. Az ő tanyájuk nem a parton van, hanem a víz szélén, egy állóbárkában. „Halásztak eddig, külön-külön a kecével. Halásznyelven szólva: kivetették a kecét, aztán kotyogatva ziklandoztak [Félkézzel, fekvő nyolcas alakban, kavarva evez. (A szerk.)] lefelé. Ilyenkor keresztben áll a csónak a vízen, úgy ereszkedik. A halász hol a kecehálót húzza meg, hol kotyogtat a lyukasfával, hogy a halat odacsalja, mert az úgy szól, mintha béka volna, hol pedig az evezőt forgatja, s-betü formán, mert az a ziklantás. Közben ráér pipálni is." Nemsokára az állóbárkához érnek, kikötnek. Megéheztek mind a ketten, hát főznek maguknak a zsákmányból. Az egyik tisztítja a halat, a másik bemegy az állóbárkán a szentesbe. Szentesnek nevezik a bárkán a lakást, mert rendszerint valami szent neve van reá fölírva. „A szentesben szokott lenni kötél, bogrács, aprófa, zsír, paprika, kanál. Kinn a parton pedig van egy alkalmas kecskeláb, erre teszik a bográcsot, tüzet gyújtanak, és készül a paprikás hal. Halászember soha sem mondja halpaprikásnak, amint az ecettel készített halat sem nevezik halecetesnek.

200 Valamikor régen rengeteg hal volt a Tiszában. Régi feljegyzések szerint nem lehetett úgy a Tiszába egy vödröt megmeríteni, hogy hal ne kerüljön bele. Ma azonban sokkal ritkább a hal. De a halászok most is jól megélnek, mert olyan drága a hal, hogy kevés eladása is megszerzi a kenyerüket. Néha bizony megesik, hogy üresen húzzák ki a nagy fenékhálót. Ha azonban nehezedik a háló, valamennyien nagy igyekezettel húzzák, mert valamikor régen megesett az is, hogy egy fogással egy félévi keresetét is megkereste a halász. Azt mondják, régen olyan nagy halak is voltak, hogy ha kocsira tették, a feje elöl kinyúlt, hátul meg a farka lógott. De ez ma már csak mese.

201 De nemcsak fenékhálóval fogják a halat. Szokták kassal is, ehhez csak egy ember szük202 seges. Régen, mikor még sok hal volt a Tiszában, a rák is épp oly gyakori volt. Ha a gyerekek lehasaltak a tutaj szélén, s felgyűrt ingujjal a tutaj deszkái alá nyúltak, mindig találtak ott rákot. Egyideig játszottak vele, azután visszadobták, olyan mindennapi jószág volt, hogy nem volt érdemes kifogni. Most drága pénzért más vidékről hozatják, akkor brácsával [Rácsa: kör alakú, abroncsra kötött, rákászó háló. (A szerk.)] fogták a gyerekek a parton. „Otthon az udvar valamelyik sarkában az egymásra hányt ócskavas között talált az ember valamely kisebb hordóabroncsot, azt a cukorsüvegről maradt madzaggal hálóvá befonta, és három tartózsineget kötött rá olyképp, mint az a sárkánynál szokás." A háló közepére azután szitakötőt, dongólegyet vagy durbincsot tettek, és leeresztették a vízbe. Nemsokára lehetett felhúzni a zsákmánnyal együtt. Néha egész nagy állatokat is fogtak. Ezeknek a neve akkor vasrák volt.

203 Hajósok Egészen más a hajósmesterség. Hajósember az év legnagyobb részét a vízen tölti. A baggerosok, akik a kotrón járnak, tavasztól őszig állandóan a víz közepén vannak.

204 Ha enyhe a tél, még decemberben is meg lehet indulni. Előbb azonban vontató lovakat kell szerezni, akik a hajót felvontassák addig, ahonnan a homokot szállítani kell. Ilyenek könnyen akadnak a rácok között. A lovakat azután a hajó kötelei elé