A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Készen is vagyok már, gyászos vőlegénytek, Örökre elzárva vagyok előletek, Reméltem, hogy tovább élek közöttetek, Majd egy boldog párral én is örvendezek... De mi történt velem? Másképp lett menyegzőm, Jegyesem a Halál, harang a hirdetőm, Amidőn betöltém tizenhét esztendőm, Jegygyűrűmet hozta angyalom és őrzőm. ... volt nevem gyarló világba, Bíztam, hogy tovább élek hiúságba, Kilenc hétig voltam betegágyba, Annak betöltével bezárt koporsóba. Most tehát készen van a gyász-lakodalom, Csak édesanyámnak keserű siralom, Azért jöjj, testvérem, ide végbúcsúra, Gyászfátyolt köss, vérem, az én keresztfámra. Induljatok velem, itt a váló-óra, Lobogjatok, zászlók, megyünk vigalomra, Ha kérdik, kit visznek esküvő napjára? ... megyén most lakodalmára. Amen. Nagylány fölött Vajon mit jelent e gyászos készület? Mire érkezett e szép gyülekezet? Hogy nékem tartsanak bús menyegzőt, Ki itt halva fekszem szemük előtt. Ki virágszál voltam még e világba, Már látjátok, nyugszom gyász-koporsóba, Elhagyom e világ dicsőségét, És megvetem minden ékességét. Mert a Jézus Krisztus lett vőlegényem, Neki megtetszett szép szüzességem, Azért szüzekkel engemet sorba Helyeztetett örök boldogságba.