A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Örömmel tér már a holtak hónába. Mint régen várt örökös hazájába, Fogadjátok végáldását, Mellyel veszi búcsúzóját, Hogy nyugodtan pihenhesse végálmát. „ Koporsómat mielőtt lezárnátok, Ég áldását kívánom én reátok, Akik vég-tisztességemre, Eljöttetek egybegyűlve. Áldjon meg a Szentháromság kegyelme! Végszavamat figyelve hallgassátok, Szálljon a lelkem üdvéért imátok. Jámbor életet éljetek, Mert eljő egykor végetek, Úgy lesz Isten jobbja felől helyetek". Amen. Hosszas betegségben kimúltak felett Dallama: „Jézus az én reményem..." Készen van a nyughely, melyre régen vártál, Szenvedéseidben melyre régen vágytál Készen a koporsó, nyughelyet ad néked, Itt ért véget minden földi szenvedésed. Fájdalmak nyilai a testedre szálltak, Életed napjai keserűkké váltak, Most kitárta kezét az égnek orvosa. És szenvedésedet már meggyógyította. Hozzátartozói, ne sírjatok érte, Eresszétek békén csendes nyughelyére. Ha egyszer föl tudna még rebegni nyelve, E gyarló életről csak panaszt emelne. Gyászkoporsójában, mielőtt elválna, Kezeit felétek áldásra kinyújtja, Megköszöni mindazt, mit érte tettetek, Égi áldások közt távozik tőletek. Nyugodjál tehát meg, pályád befutottad, A szenvedéseket mind végigharcoltad, Ajkadnak végszava legyen hálaadás, Mert elmúlt fájdalmad, nem kell ápolgatás.