A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Ég felé száll a jajszó: Ó, te gyászos koporsó! Karjaiddal bezárod az anyai jóságot, S helyébe a szívbe bánatot ültettél be. Édesatya, zokogva borulj e koporsóra, Hozd a sok apró árvát, jó anyjukat hadd lássák, Ki tőlük az örök mennyországba költözött. Hisz ő egykor életet adott gyermekeinek, S most a halál karjában, gyászkoporsó árnyában Elpihen csendesen, lelke fönn van a mennyben. Nincs, meddig a nap felkél, több édesanya egynél, S most ez anya, az áldott, elhagyta a világot, Mellette hű férje könnyezve borul térdre. Sír az árvák jajszava, s a szerető jó anya A koporsó öléből, sötétlő sír széléről Búcsúját, végszavát szeretettel adja át: „ Hitestársam, hű férjem, egy voltál te énvelem, Szerelem és házasság volt köztünk a rózsalánc, S teljébe eltépte csontkéz kegyetlensége. Őrködtél álmom fölött s szenvedéseim között Amiért ápolgattál, mellettem virrasztottál Jóságod - te áldott - tudom, sohasem bánod. Szálljon vígasz szívedbe, hogy elmegyek örökre, Bár keserves elválnom, szűnjön meg a könnyzápor, S a béke napfénye ragyogjon rád dicsfénybe. Kis árváim, hozzátok könyörög jó anyátok, Koporsómhoz jöjjetek, hadd áldlak meg bennetek. Gyermekek, engemet soha ne feledjetek! Földbe indul már testem, ég felé jár a lelkem. Reám örök haza vár, mely magából ki nem zár, Mert hittem, reméltem, a jó Istent szerettem. Ha mint gyarló, vétkeztem, bocsásd meg jó Istenem, Töröld el adósságom, mely okozná rabságom. Jézusom, Megváltóm, lelkem néked ajánlom!