A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

De a halvány arcról - íme nézzétek -, A szeretet szelíden int felétek, Míg reáhull a rideg sír hantja, Mindha ilyen búcsút szólna ajka: „Jó hitvesem, borulj a koporsómra, Ne hagyj el még leveletlen ág módra, Ha vétettem: szíved megbocsásson, Eletedet kísérje áldásom! Fájdalmamban vigasztalóm te voltál, Éjjel-nappal hűségesen ápoltál, Köszönetem küldöm ezért néked, Vigasztaljon meg az Isten téged! Árván maradt síró-rívó gyermekek, Szűz Mária védelmezzen bennetek, Isten legyen már édesatyátok, Végáldásom szálljon tireátok! Jó fiaim, most mondom az utolsót, Míg be nem szögezik a gyászkoporsót, Szeressétek jó anyátok szeretve, Hogy részetek legyen majd a mennybe! Jó rokonim, szeretett barátaim, Minden ismerős im és szomszédaim, Adja rátok az ég szent áldását, Küldje el a béke olaj ágát. Bús szemfedő ha szememre ráborul, S a temető hantja reám domborul, Kik síromnál keseregve álltok, Mondjatok el majd egy miatyánkot! Ha eljön a végítélet órája, Sír megnyílik a trombita szavára, Mindnyájunknak adja meg az Isten, Égi koronáját a mennyekben! " Amen.