A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

teljes fekete ruházatot jelent, férfiaknál elegendő a fekete szalag hordása. Ismeretes a házastársért, gyermekért fogadott örökös gyász, ez azonban ritka, és csak nők esetében fordul elő. Gyászt viselő személyek nem mehetnek mulatságba, lakodalomba, csak ha nagyon muszáj, de akkor sem táncolhatnak. Ha mégis, akkor megtöri a gyászt, és ez igen komoly elbírálást von maga után a közösség részéről. Az özvegyen maradt fél a gyászév letelte előtt nem köthetett házasságot, mert ezt is megszólta a közösség. Szokás volt az is, hogy a temetésen készült ravatali fényképet a gyászidő végéig vitrin üvege mögé csúsztatva, vagy szentkép keretébe tűzve tartották. A halott sírjának látogatása is a gyászidőhöz igazodik: addig ugyanis naponta, vagy legalábbis minden szombaton, vasárnap kimennek a temetőbe a sírhoz, a gyászidő letelte után azonban jobbára csak ünnepek környékén. Összehasonlításképpen említem még itt két, szintén bánsági község, az Arad megyei Székesút és a Temes megyei Végvár gyásszal kapcsolatos szokásait. Székesút román többségű község, azonban mintegy 15 %-a katolikus sváb és magyar. Itt az a szokás máig, hogy ha egy asszonynak meghal a férje, attól fogva a templomba csak talpig feketében mehet, és hétköznap is csak fekete fejkendőt használhat. Volt rá eset, hogy az íratlan szabályt megszegő asszonyról a templom előtt letépték az asszonyok a tarka fejkendőt. Végváron a női viselet tarka, azonban a fejkendő az egészen fiataloknál is fekete, ugyanis egy régi monda szerint a török időkben egyszer a törökök rátörtek a falura, és a férfilakosság nagy részét felkoncolták. Ekkor a végvári asszonyok örökös gyászt fogadtak, amely a fekete fejkendő viselésében maradt fenn. Pécskán a gyászidő általában a hat hetes, hat hónapos illetve az egy éves gyászmisével ér véget, sokan a mise után át is öltöznek, leteszik a gyászt. Halottak napja Az egyházi naptárban a Halottak napja november 2-án van, azonban az igazi megemlékezéseket november l-jén, Mindenszentek ünnepének estéjén tartják. Ilyenkor a templomban gyászmisét végeznek a község minden halottjáért. A temetőkápolnában az imádkozóasszonyok az alábbi imádságot végezték: Megoszolhatatlan teljes Szentháromság! Gyermeki hódolattal borul csillagtrónod elé porember, hogy gyarló imáját illatként küldje égi zsámolyodhoz.Kijöttünk ide, az enyészet és múlandóság csendes hazájába, hogy meglássuk a szívet-lelket átölelő fájdalmat és bánatot, hogy meglássuk mink is jövendőbeli hazánkat s megemlékezzünk itt pihenő kedveseinkről, kik egykor köztünk éltek, s most már azokat a sír gyászhatára választja el tőlünk. Üdvözítő Jézusom! Az egész földkereksége nem egyéb, mint egy gyásztemető, letakarva az enyészet gyászfátyólával. Ott pihennek azok, kik ezelőtt éltek, és talán már holnap mi is ott leszünk, kik most itt élvén dicsérünk. Égi Megváltónk! Fogadd el kérünk, könyörgésünket az egész világban kimúlt hívek lelki üdvéért, de leginkább azokért, kikért imádkozni tartozunk. Elhunyt atyánk, anyánk, testvéreink, gyermekeink és rokonaink epesztő gyötrelmek közt, de irgalmadban bízva várják a szabadulást, mert a tisztítótűz lángjainak egy percig tartó gyötrelme is kínosabb, mint e világnak ezred évig tartó összes fáj-