A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Szent Domonkos édesatyánk, kérünk szóljál helyette, A megfeszített Jézusnál esedezzél érette, Hogy piros szent vére, drága szenvedése, Legyen üdvösségére! Fogjátok fel tagjaimat, szentolvasó-beliek. Az elkészített síromhoz vigyétek tetemimet, Lelkem dicsőségbe, szentek seregébe, Mehessen dicsőségbe! Amen. 14. kép. Rózsafüzéres halott temetése Pécskán, 2003-ban. A koporsófedélen a „nagyolvasó", a pap mögött pedig a koszorúfej látható a társulat koszorújával. A temetőben, a sírbatétel előtt a nagy rózsafüzért leveszik a koporsóról, és az egyik kis szegre, amely a nagy olvasót tartotta, ráakasztják a tizenöt virágból álló koszorút, ezzel együtt engedve a koporsót a sírba. (14. kép) Pécskán, Tótok Erzsébet elmondása szerint a koszorúfő végzi a halott titkát mindaddig, míg új tag nem lép az elhalt helyére. A társulat minden hónapban szolgáltat misét az elhalt tagok lelki üdvéért, Halottak napja előtt pedig rendbe teszik az utódok nélkül elhunyt társulati tagok sírját, és gyertyát gyújtanak értük. Öngyilkosok temetése A népi felfogás igen szigorúan bánik azokkal, akik eldobják az életet maguktól. Az élet Isten ajándéka, ezért csak ő veheti el tőlünk, tartják. A család és rokonság is